Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába száműzik, egy sokkal szigorúbb közösségbe. A lázadó lány nehezen viseli a szabályokat, és nem sejtheti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik. Mindeközben Gregory Hamilton, az üzletember is szembetalálja magát démonjaival, mégis azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét. Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat. Próbál hű maradni az ősei értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves. Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és a sóvárgást? Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert „legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír…” Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. Az első kötet, a Gyalázat és hit után a Gyalázat és szenvedély című részben kiderül, hogyan folytatódik Dorothy, Gregory és Samuel története.
Gamal, a szaúdi királyi család tagja, megkapja élete legnagyobb feladatát: fel kell nevelnie magyar szerelmétől született gyermekét, Annát nem is akárhol: saját hazájában, Szaúd-Arábiában. A család nem nézi jó szemmel a házasságon kívüli kislány érkezését. De ha ez nem lenne elég, a sors még egy megoldhatatlannak tűnő kihívást küld Gamalnak
Vajon képes egy apa egyenlőséget tenni gyermekei között, amikor azt a vallási tradíciók szerint nem is volna szabad? Lehet boldog egy ilyen zord világban egy ártatlan kislány, akinek már születésekor megpecsételődik a sorsa? Mire képes az apai szív? Mire képes egy mostoha?
A hatalmas sikert aratott Az Arab című regényben megismertük egy szívbemarkoló szerelem történetét. Az Arab szeretője a magyar nő szemével mutatja be ugyanezt az érzelmi hullámvasutat. Az Arab lányában a kettejük szerelme gyümölcsének élete bontakozik ki, miközben Gamal lelke is új életre kel.
Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ. Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani. Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő… Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”… A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.
Fanni elvált nőként, két gyermekével él Budapesten. Próbál talpra állni a csalódás után, de volt férje nem könnyíti meg az életét. A múlton mereng, miközben a kezébe akad egy régi levél, és benne egy fogadalom, amelyet élete első szerelmével, Ramizzal, a török fiúval tettek egymásnak.
„Megfogadjuk, hogy pontosan húsz év múlva találkozunk Isztambulban, a kék mecset előtt, amennyiben boldogtalanok vagyunk!”
A nő merész tettre szánja el magát: a barátnőjével Törökországba repül, hogy ott lehessen a találkozón, ám nem minden úgy alakul, ahogy tervezik. A helyzetet egy titokzatos isztambuli férfi bonyolítja, aki egy baleset folytán közelebb kerül Fannihoz.
Isztambul
Szenvedély
Humor
Múlt és jelen
Tudtad, hogy a baklava csak íz? Olyan, mint a csók. Vágyat gerjeszt arra, hogy az ember még jobban akarja, és többet kérjen belőle. Megkóstolja többféleképpen… Minden módon. A baklava csak íz. Csak csók.
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy könnyed, szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt nyári történetbe repíti az olvasót.
Bármikor, bárhol bevethető. Robert Cooper, az USA Delta Force alakulatának tagja. Egy napon különös bevetésre küldik: egy titokzatos védett személyt kell eljuttatnia Venezuelából Amerikába.
Gloria G. C. olyan nő, akit az Amerikai Egyesült Államok vesz védelmébe, de hogy miért, azt rejtély övezi. Két teljesen különböző ember, akiknek szívében mégis ott lapul egy közös cél, és amelyre csak hosszas szenvedés után jönnek rá. Múlt, vágy, becsület, mélyen gyökerező érzések, amelyek nemcsak a szereplőket, hanem az olvasót is magukkal sodorják. Háborúk, békék, végzetek, kezdetek, harcok és ölelések. Kegyetlen világ, amelyben megbújik az ember gaztette és jósága. Meginoghat egy katona hite? Haza... Kurvák... Kokain... Rumba... Mi a végzeted, katona?Mert azt mondod, hogy tudod. De nem tudsz te szart sem! Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, amely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben. 18 év feletti olvasóknak ajánlott!
„Passion and sensuality in the world of the mysterious Arabian Nights.”
”Scandalous and heart-wrenching.”
A story that could happen to anyone. A story where dreams come true. The astonishing tale of love between a fabulously rich Saudi prince and a poor European woman.
You will gain insight into a mysterious culture and a lifestyle hidden from the eyes of outsiders.
How could two people live together when they are so different?
Will they find a way to be together, or will they have to fight their own demons? When will they realize that they are forever connected and cannot escape their destiny?
The Arab by Borsa Brown was released in 2015. It quickly made its way to the top of the Bestseller lists. The author has a captivating style to deal with the sensitive topic of intercultural love. The book is full of sizzling erotic encounters and unique characters in a secretive, secluded world. She takes the reader on a rollercoaster ride.
Párizs, 1701.
Constance Clavieri, a tizennyolc éves nemes lány, a nővé válás küszöbén áll. Nővére házasságát elrendezte a családja, így hamarosan ő kerül sorra. Boldog lehetne, de életét beárnyékolja, hogy gyakran olyan helyzetekben találja magát, amelyek előzményeire nem emlékszik. Nem érti, egyes férfiak miért mondanak neki illetlen dolgokat, vagy miért hozzák őt kellemetlen helyzetbe. A család sejti, hogy valami nem stimmel Constance körül, ám amikor Jean Cottier, a fiatal, jóképű, gazdag és nem utolsósorban nőtlen márki megismeri a lányt, hamarosan mindenre fény derül. Kapcsolatuk viharos gyorsasággal éri el a „botrányos” jelzőt, és mindkettejük életét megpecsételi a viszonyuk.
Egy zabolátlan igaz szerelem az erkölcstelenség hálójában.
Bujaság.
Szerelem.
Bosszú.
Szabályok.
Egy többszörös személyiségű lány, aki őrületbe kergeti a környezetét, és egy férfi, aki fittyet hány a konvenciókra. Mi az igaz, és mi a hamis? Hol a segítség? Lehet, hogy csak a szerelem képes meggyógyítani a lányt? De mi a helyzet akkor, ha Constance egyik énje csöppet sem akarja a férfit?
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy korabeli, kosztümös, emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt történetbe repíti az olvasót.
Egy elzárt amish közösség és a külvilág összecsapása Dorothy Miller, a fiatal amish lány Sarasotában éli mindennapjait. Bár közösségük visszahúzódik a világi élettől, de nem zárkózik el teljesen. Gregory Hamilton újabb üzleti tervet készül véghezvinni, nívós éttermet építene a városi amish piac helyén. A hely felvásárlása már folyamatban van, és ezzel az amish közösség tagjai is szembesülnek. Vajon felveszik a harcot azzal az emberrel, aki tönkre akarja őket tenni, vagy jámbor lélekként beletörődnek a helyzetbe? És mit tesz Dorothy Miller? Mi történik, ha kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását, de képtelenek vagyunk józanul dönteni, mert a szívünk nem engedi? Mi van, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki egyenesen az ellenségünk? És van, amikor már hiába a hit, az amish maffia is közbelép, egy igazán különleges ember vezetésével. Végül pedig mindenki szembesül vele, hogy a bűn az ajtajuk előtt áll, és arra vár, hogy beengedjék. Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, mely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben
Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ. Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani. Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő… Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”… A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.
„Megdobogtatta a szívemet, a legelső oldaltól az utolsóig.” – Anna Zaires, New York Times bestsellerszerző
Scott Sebastian egy szélhámos. Megérdemeljük egymást, mert én is az vagyok.
A gazdagok szikrázó világában nekem még sincs helyem. Mindketten lelepleződtünk, ezért inkább menekülnöm kellene. Nem epekedhetek tovább egy olyan férfiért, akinek nem én vagyok a szíve választottja. A Sebastianek elől azonban nincs menekvés. Azt már tudtam, hogy ők uralják ezt a várost. Most kiderül, vajon a saját fiukat is a markukban tudják-e tartani.
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző, Laurelin Paige új sorozatának záró kötetében tovább bonyolódnak a szálak, hogy kiderüljön, Scott az a férfi, akinek Tess gondolja, vagy az, akinek a világ tartja.
Nathaniel Cruz már akkor belebolondult Alexis Woodville-be, amikor a lány a gimnáziumban egy szerencsétlen baleset folytán fejen találta őt egy focilabdával. A cserfes, vörös hajú szó szerint levette a fiút a lábáról. Egyikük sem sejtette, hogy a spontán vonzalom életre szóló bilincset tesz majd a szívükre. De a katasztrofális időzítés és egy buta véletlen hosszú időre elszakítja őket egymástól.
Évekkel később Nathaniel a világhírű football sztár csillogónak látszó életét éli, szívében azonban még mindig megszállottja Alexisnek. A régóta eltitkolt vágyak a felszínre törnek, ám hiába tombol közöttük a szenvedély, a féltékenység és birtokolni vágyás megint szétválasztja őket. Amikor útjaik később újra keresztezik egymást, hatalmas dilemma előtt állnak. Követve a szívük vágyát megadják-e magukat az oly régóta elnyomott szenvedélynek, vagy feláldozzák a szerelmet a felelősségtudat oltárán.
Ez Alexis és Nathaniel érzéki, szenvedélyes története. Remélem, annyira élvezitek majd olvasni, mint amennyire én az írást élveztem!
„Történet a második esélyről, amely rabul ejti a szívedet.” – Romance Book Explosion
„Szívfacsaró az első oldaltól az utolsóig.” – Embrace the Romance
Tízévesen estem szerelembe Sydney Hastingsszel. Tizenhat éves korunkban azt suttogtuk egymásnak: „Örökké!” Huszonkét évesen megszegtem az összes ígéretet. Elhagytam őt, és megesküdtem, hogy sose térek vissza.
Az apám halála után azonban mégis kénytelen vagyok hazamenni Sugarloafba, ahol hat hónapot kell eltöltenem. És ő már nemcsak az emlékeimben és a bűntudatom mélyén lesz jelen, hanem teljes valójában ott lesz mindenhol.
Amikor együtt vagyunk, olyan, mintha megállt volna az idő. Még mindig őt akarom, de nem érdemlem meg. Bocsánatkérés helyett a karomba zárom ezt a gyönyörű, összetört nőt. És ezúttal ő lesz az, aki otthagy engem.
Most harcolnom kell. Érte. Értünk. Azért az életért, amelyet mindketten akarunk.
Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének legújabb, megindító és lebilincselő romantikus sorozata négy, a szülővárosába hazatérő fivér szerelmeiről szól. A regények egymástól függetlenül olvashatóak.
„Lélegzetelállító, magunkba nézésre késztető és gyógyító erejű történet, tele szívfájdalommal és szerelemmel.” – Life Reads With Friends Blog
„Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zöldellnek a pálmák, mi gondom lehet itt, ugye.Kiszállok, és nagyon lassan elsétálok a házig.Megnyomom a csengőt.Egy pillanat múlva egy farkas néz velem farkasszemet. Nem viccelek.Talán mégsem fog működni a tervem.Az állat néz rám, és azt olvasom ki a tekintetéből, hogy tudja, miben sántikálok.”
A Szélhámos-sorozat hőseinek – immár – házasságát nemcsak a világ egyik legnagyobb tenisztornája teszi próbára, hanem egy másik szupersztár teniszező, James közeledése Bora felé. Ráadásul a lány Ausztráliában emeli a tétet: miután Ariel találkozása az anyjával nem úgy sül el, ahogy várható lenne, Bora megpróbálja kinyomozni, mi az igazság.
Elég erős-e a szerelem Ariel és Bora között, hogy kibírják együtt a nehézségeket?
Vigyázat: Fejős Éva humoros, izgalmas, szexi regénysorozatának negyedik része fokozza majd a Szélhámos-függőségedet!
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.