Beleolvasok

Gömbös Gyula

Gömbös Gyulát — Horthy Miklós kormányzó és Bethlen István miniszterelnök mellett — a két világháború közötti Magyarország harmadik legbefolyásosabb politikusaként tartják számon – okkal. Gömbös jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy a nemzeti (jobboldali) radikális irányzat „vezéreként” jelentős hatást gyakorolt társadalmi csoportok politikai mentalitásának alakulására. Nemcsak tetteivel és politikai gyakorlatával, de az utóbbit meghatározó politikai felfogásával is.

Vonyó József tudományos igénnyel, de népszerű formában megírt könyve elsősorban arra keres választ, milyen volt Gömbös személyisége, miként alakultak politikai nézetei és azok hogyan befolyásolták politikai tetteit. A szerző nemcsak ismertetni akar, hanem mindenekelőtt megérteni. Megérteni, hogy miért döntött adott módon az adott helyzetben; mi motiválta abban, hogy minden áron hatalmi pozícióba kerüljön; és miként bánt azzal, amikor már birtokában volt. A kötetnek az is célja, hogy megértse: miért éppen ő vált ki és jutott vezető szerephez különböző helyzetekben, holott az általa irányítottak között nagy számban akadtak magasabb rangú, képzettebb katonatisztek, majd nála sokkalta felkészültebb politikusok?

A megértés nem kritikátlan elfogadást jelent a szerző részéről, inkább a jelenségek okainak feltárását, azt a szándékot, hogy beleélje magát hőse helyzetébe, és az ő korának viszonyait, az őt ért szellemi, egzisztenciális, érzelmi hatásokat mérlegelve értékelje szavait és tetteit. A rendelkezésére álló lehetőségek, alternatívák ismeretében ítéli meg, hogy helyesen minősített-e helyzeteket Gömbös, és megfelelő megoldásokat választott-e. Arról sem feledkezik meg, hogy milyen folyamatokat generált, erősített fel vagy fojtott el egész politikai tevékenysége – halála után is befolyásolva ezzel az ország sorsának alakulását.

Gömbös megítélése máig vitatott. Törekvései figyelmet és minden korabeli magyar vezető politikusénál több és hevesebb, egymással is feleselő érzelmi reakciót váltottak ki. Egyesek héroszként, magyar sorskérdések legvilágosabb megfogalmazójaként és azok megoldására egyedül hivatott, emberfeletti adottságokkal rendelkező lényként dicsőítették. Mások ellenben a sátáni erők képviselőjeként emlegették, aki a korszak két jobboldali diktátora, Mussolini és Hitler példáját követve döntötte romlásba Magyarországot.

További információk

Formátumok
25 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

4 240 Ft

0 pont