A Fényes szellõk címû kismonográfia az 1946 nyarától fokozatosan megszaporodó népi kollégiumok létrejöttének, belsõ világának, nemzedékteremtõ mûködésének, majd felszámolásának rövid történetét kínálja az Olvasónak. Mivel a kis kötet több évtizede látott napvilágot, és azóta egy sor kiváló, nagyértékû forrásokat tartalmazó dokumentum-összeállítás, pár esztendõvel ezelõtt pedig egy roppant alapossággal és élvezetesen megírt nagymonográfia is megjelent, jogos lehet a kérdés: mi indokolja a Fényes szellõk digitális közzétételét? Elõször is az a körülmény, hogy a NÉKOSZ-t a likvidálása utáni két évtizedben csaknem a teljes elhallgatás jellemezte. A Fényes szellõk - ismereteim szerint - az elsõ próbálkozás a mozgalomra kent politikai vádak cáfolatára. Persze régóta tudom: a legjobb szándék és igyekezet mellett is csak a felszínt karcolgatta. Mindazonáltal az elsõ lépcsõfok a nyilvánosság elõtti gondolkodás és a tiszta, teljes(ebb) kép megalkotása felé vezetõ úton. Másodszor. Gyakran tapasztalni, hogy az 1948/49 utáni évtizedeket en bloc egybemossák, mellõzve lényeges differenciákat. Idevágó példa. Rákosi uralma idején a kultúrpolitika eligazító kategóriája a támogatás és a tiltás volt. Ezzel szemben a Kádár-érában egy sokatmondó elemmel bõvült a sor: a támogatás és a tiltás közé beemelték a tûrést. Ilyen - tûrt kiadvány - lehetett 1970-ben a szóbanforgó kötet, és késõbb méginkább eltûrtek a hegemón hatalomgyakorlás közepette kritikus hangokat, így a NÉKOSZ-tematikában, és aztán sok egyebet is. Ilyen volt az én írásom – engedéllyel, állami cég által kinyomtatva, mégis – tûrt kategóriában. Ezt a helyzetet is érzékelheti az Olvasó, ha megismeri szerény munkámat, s annak történetét az utó- és kiegészítõ fejezetben. Harmadszor. A népi kollégiumi elméleti és gyakorlati konstrukció – nyugodtan állítható: pedagógiai kincsesbánya. Ma már minden lehetõség (hozzáférhetõ források, emlékezések, feldolgozások) rendelkezésre áll, hogy a jelenben küszködõ pedagógus e hagyományokból is merítsen. De az is nyilvánvaló – különösen Kardos Lászlónak és Pataki Ferencnek köszönhetõen –, hogy a népi kollégiumi mozgalom nem csupán szûken vett iskolai, tanügyi pedagógiát képvisel, hanem tágabb társadalompedagógiai szemléletet és gyakorlatot is, középpontjában az értelmiségneveléssel. Ezért a téma alapos áttekintése – a Fényes szellõktõl kezdve a testes dokumentumköteteken át Pataki Ferenc nagymonográfiájáig – nemcsak a köz- és felsõoktatásban, hanem a közélet egyéb területein is haszonnal járhat. És még valami. Véletlen egybeesés, de azért szót érdemel. A fenti sorok rögzítésének napján (2011. július 7.) vetíti a Filmmúzeum aTegnapelõtt címû játékfilmet. Karinthy Ferenc könyvébõl Bacsó Péter rendezett méltatlanul elhanyagolt remekmûvet 1982-ben. Az Igó Éva által emlékezetesen alakított, zárdából kicsapott apácanövendék társakra lel a népi kollégistákban, aki velük együtt éli át a mozgalom megrendítõ stációit: az eufórikus indulást, a lehangoló megtorpanást, végül a szomorú és drámai összeomlást. A személyes élményekkel rendelkezõ Bacsó filmjében tökéletes összhangban kínálja az élményt: a mûvészi színvonalat és a történeti hûséget.