Díjak, jelölések: Talán nincs is más francia író, aki annyi irodalmi díjat és kitüntetést mondhat magáénak, mint Patrick Modiano. Már első regényéért, a La Place de l'Étoile-ért elnyerte 1968-ban a Roger-Nimier és a Fénéon-díjat. Ezt követte 1972-ben a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi nagydíja, a Les Boulevards de ceinture c. művéért. Tovább díjak és kitüntetések:1976: Könyvkereskedők díja (Villa Triste)1978: Goncourt-díj (Rue des Boutiques obscures – Sötét boltok utcája)1984: Prince Pierre de Monaco irodalmi díj1996: A Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozata2000: Paul Morand irodalmi nagydíj2002: Charente megye európai irodalmi Jean Monnet-díja (La Petite Bijou – A kis Bizsu)2010: Cino Del Duca Világdíj2011: A Francia Nemzeti Könyvtár Díja és Marguerite Duras-díj2012: Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért Végül írói életműve megkoronázásaként 2014-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.Párizs, hatvanas évek. A történet narrátora, egy húsz év körüli fiatalember, aki régi könyvekkel házal, eseménytelen, sivár hétköznapjait éli a téli, borongós Quartier Latinben. Egy napon furcsa párral hozza össze a véletlen. Van Beverék Párizs környéki kaszinókban játszanak, kis tétekben, a nyereményekből élnek. Lepusztult, olcsó szállodákban laknak, vendéglőkbe, bárokba járnak játékgépezni, a lány, Jacquline étert szív. A narrátor úgy érzi, valamiféle rejtély lengi körül újdonsült ismerőseit: hol napokra nyomuk vész, hol újra felbukkannak, s mintha mindenáron igyekeznének észrevétlenek maradni, beleolvadni a diáknegyedben nyüzsgő névtelen-arctalan tömegbe. A fiú beleszeret Jacquline-be, és a kedvéért még arra is hajlandó, hogy pénzt lopjon a lány egy másik, alkalmi szeretőjétől. A két fiatal Londonba szökik, hogy ott új életet kezdjenek, amely azonban nem sokban különbözik a hátrahagyott párizsi életüktől. Aztán egy napon Jacquline búcsú nélkül eltűnik, hogy majd húsz év múlva bukkanjon fel újra, már egy másik férfi feleségeként, új névvel, új külsővel. Először úgy tesz, mintha nem ismerné meg az időközben ismert íróvá lett narrátort, de végül egy éjszaka erejéig újraélik a fiatalkori fellángolást. Patrick Modiano az emlékezés írójaként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat 2014-ben. De nemcsak az emlékezés, hanem természetes ellenpárja, a felejtés is ott van minden művében. A Felejtett álom hősei – akárcsak a többi Modiano-könyv szereplői − mintha idegenek, kívülállók volnának a saját életükben, s önmagukat keresve sejtelmes árnyalakokként mozognak a regény álomszerű közegében. Amikor rájuk vetül az emlékezés fénye, egy-egy pillanatra kiválnak a homályból, hogy aztán kisvártatva visszaolvadjanak belé. Az emlékezés és a felejtés kettős fénytörésében a valóság elmosódottá, már-már krimiszerűen titokzatossá válik, s mozaikdarabkái mindannyiszor más-más képpé állnak össze az idő kaleidoszkópjában. Egyáltalán felderíthető, megismerhető a valóság? Vagy a felejtés, a múlt mélységesen mély kútjából csak egésszé soha össze nem álló töredékeit hozhatjuk felszínre? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Modiano különös hangulatú, varázsos atmoszférájú regényében.