„Komiszul ​éltünk. – Állapította meg egy interjúban Mándy Iván e kötetben szereplő, s az ötvenes években keletkezett írásainak a személyes-életrajzi, s egyben történelmi hátteréről. – Álmunkákat végeztünk, átírtunk, lektoráltunk, meg 'előadtunk'. Mások rossz hangjátékait írtam át a rádiónak, főként gyerekhangjátékokat, ezek voltak még az adott anyagban a legártatlanabbak. Persze, ami rossz volt, átírás után is rossz maradt… És előadásokat tartottunk. Milyenek voltak ezek az előadások? Borzalmak voltak. Hidegrázást kaptam előtte és közben, s utána. Mert ráadásul figyelték is, hallgatták is ezeket az előadásokat, nemcsak az egyszerű hallgatók, hanem az egyéb hivatalos hallgatók is. Például egyszer elmentem egy iskolába, tudom, akkor a Különös házasság volt az a Mikszáth-regény, amiről beszélni lehetett, mivel antiklerikálisnak minősítették. Én nem erről beszéltem, hanem a Gavallérokról, amit én a legjobb Mikszáth-írásnak tartok. Nagyszerű írás, nagyszerű kisregény. Nahát engem szépen följelentettek. Úgyhogy egy jó darabig nem tarthattam előadásokat.”