„Az esőcseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhőpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi őket körbe. A csecsemő esőcseppek azonban gyorsan fejlődnek. Megszületésük után már egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhőcipót majszolnak. Gyorsan nőnek. És gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhőkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok – merthogy a szobák nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a feladatuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidőre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdőszoba lesz. Ezért az esőcsepp gyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségből átfutnak a másikba, még nem tudják, hogy mi vár rájuk a következő szobában. Ennek az az oka, hogy maga a palota is percről percre arrébb mozdul az égen, a szél fújja tovább, az egész épület szüntelenül gomolyog. A legkisebbek ezért a palota közepén cseperednek fel, mert a szélek, ahol a nagyobbak és a felnőttek élnek, sokszor leszakadoznak, amikből eső hull a földre.”