Újságíró ​vagyok. Több mint negyven éve. A pályám kezdete óta mindenkor az emberi sorsok érdekeltek – érdekelnek –, az életben maradás, az újrakezdés gyötrelmei, szépségei, trükkjei. A keserű politikai csalódások ellenére sohasem voltak előítéleteim beszélgetőpartnereimmel szemben. Sokkal jobban vágytam arra, hogy megértsem azt a kort, amelyben élünk és benne az egyén viselkedését, cselekedetét és indítékait. Nem történészként, hanem kíváncsi, aggódó, tépelődő, kétkedő emberként. Talán ennek is köszönhetem, hogy sok olyan élettörténetet ismerhettem, írhattam meg, amelyekből kirajzolódni látszik egy másfajta történelem, mint amit a tankönyvek tanítanak. Kiváltságosnak érzem magam, mert olyan – ma már kortörténeti – dokumentumok alkotótársa lehettem,amelyek hitelességét az interjúalanyok személyisége és őszintesége garantálja. És kiváltságosnak érzem magam azért is, mert beszélgetőpartnereim többsége találkozásunk időpontjában valóban olyan történeteket, összefüggéseket mondott el, amelyekről korábban nyilvánosan nem beszélt senkinek.