Így ért véget a világ – hogy elkezdődjön egy másik.
Egy megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a tudatát, így megmenekülnek a haláltól. Az apokalipszis után létezésük célját keresve munkagépekbe, katonai drónokba, szexrobotokba és más géptestekbe töltik le magukat, hogy új civilizációt építsenek a régi helyén. Ahogy telnek az évek, szövetségeket alapítanak, megvívják saját háborúikat, különféle célokat és ideológiákat dolgoznak ki, hol nosztalgiával tekintve a múltra, hol radikálisan szakítva vele. Grześ, a lengyel programozó kétségbeesetten próbálja feldolgozni a múlt elvesztését, közben végigkíséri az új emberiség formálódását és útkeresését. De vajon az apokalipszis túlélői még emberek, vagy már csak egy kipusztult faj árnyékai? A hús tesz bennünket emberré, vagy valami egészen más?
A magyar olvasók körében is ismert Jacek Dukaj (Extensa, Más dalok) az egyik legnagyobb lengyel sci-fi és fantasyíró, akit Stanisław Lem méltó örökösének tartanak. Összetett történeteiben mindig az emberre fókuszál, szereplői belső jellemzői legalább annyira foglalkoztatják, mint az őket körülvevő fantasztikus világok. Számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Az Érkezés a sötétségbe a legújabb regénye, amelynek nyomán a Netflix készített azonos című sorozatot 2020-ban.
110 pont
A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában.
Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.
Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.
Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében.
A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.
COUNT ZERO INTERRUPT –
Megszakítás esetén
A számláló visszaállítása nullára.
Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.
Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.
William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.
Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.
Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.
Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.
2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért. Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is 2017-ben.
Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel... A nevek ismerõsek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezetõ irodalomtörténész - Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. - írt kísérõ szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása.
A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat. A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak... a lány pedig neki. Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre. A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Az Éhezők Viadala-trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.