Egy reggel felébredsz, és rádöbbensz, nem a saját életed éled. A gyereked felnőtt, már nem vagy felelős érte, a férjedtől elhidegültél, nincs senki, aki megérthetné az álmaidat és a vágyaidat. Az évek elsuhantak feletted, és úgy érzed, nincs semmi, ami otthon tartson. A szíved üres, a lelked megtört, és már tudod, hogy el kell menned, meg kell találnod önmagad, és elérned a célt, amiért megszülettél. Ledobod az összes terhet, amit addig cipeltél, otthagyod a munkádat, férjedet, gyerekedet, és elmész, hogy végre a saját életedet élhesd egy másik világban.

Anna megtette. Egy reggel szó nélkül elment otthonról, és többé nem tért vissza. Otthagyta a férjét, a felnőtt lányát és két unokáját, akik évek múltán sem adták fel a keresést, ám Anna nem nézett vissza. Egy új világban új életet kezdett, hogy beteljesítse álmait, és elérje vágyait.
Milyen következményekkel járt Anna döntése önmagára és a családjára nézve?
Sikerült-e meglelnie a tökéletes szabadságot és boldogságot egyedül, távol a családjától, szeretteitől? Beteljesítette-e az álmait, elérte-e a vágyait, vagy a lelkifurdalás mindent meghiúsított? Az elhagyott férje, lánya és az unokái megértették-e a motivációit, vagy elítélték érte?

Orbán Erika regénye komoly erkölcsi problémákat vet fel, és részben meg is adja a kérdésekre a választ. Mit tegyen, mit tehet egy idősödő nő, ha úgy érzi, az életnek többről kell szólnia, mint a házasság, a gyermeknevelés, a hétköznapok monoton taposómalma, a lassú öregedés…
Van-e joga egy nőnek kitörni abból az életből, amit egyre inkább csapdának érez?