Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Elmentem világgá!

80 sztorival a föld körül

Ki ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét. Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már. Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban. Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon. Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun. Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe. András elképesztő utazási mániája valahogy így hatalmasodott el rajta: egykori malévos kollégájától 1997-ben ajándékba kapott egy könyvet, mely a világ 100 építészeti csodáját mutatta be. Bár hősünk ekkorra már látott párat a látványosságok közül, elhatározta, hogy addig nem nyugszik, amíg az összeset végig nem látogatja. Az egykori hobbi eredménye mára: Földvári András 795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra. Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke. Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását... A török légitársaság kisfilmjeiben szerepet kapott már Messi, Kobe Bryant vagy éppen Tiger Woods, a legelső valódi világutazó főszerepét elsőként Földvári András kapta a világon.

További információk

Karácsonyfa ág
Formátumok
2+1

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

Karácsonyfa ág
10 570 Ft

195 pont

Karácsonyi fények