Az Életem regényében (1938) Móricz emlékezik, elsõ személyben, õsöket, hozzátartozókat, mindenkit nevén nevezve, szándékos keménységgel szembefordulva a regényesítéssel. Életét írja meg, tíz éves koráig, abban a hitben, hogy mindent megírt. „Írhatnám még a világ végéig, az életem végéig – írta az utolsó lapon. – Minek. Ennél többet nem mondhatok magamról ...”