A St. Mary nagyjából talpra állt az Időrendőrséggel vívott ütközet után, a Nagyfőnök kinevezi Maxet a Múltjáró Részleg állandó vezetőjének, akinek persze egyetlen küldetést sem sikerül megúsznia baj nélkül, ráadásul az ő feladata a nyílt nap szervezése is. Markham kísértetet lát, amit rajta kívül senki más; a nagy londoni tűzvészben megmentett láda meghökkentő tartalommal bír; a firenzei hatalmas máglyáról megmenekül néhány Botticelli-festmény; a thermopülai csata kulcsfiguráját egy múltjárónak kell helyettesítenie; és mindezek után a történet egy esküvővel zárul, ami, természetesen, nem folyhat a dolgok megszokott medrében…
Az ötödik kötet cselekménye sok kisebb küldetés köré szerveződik, és még több izgalomban és humorban bővelkedik, mint az előzőek…
Max visszatért! Boldog házasságban él, új melót kap, van egy atombiztos kiképzőprogramja, ami nem vallhat kudarcot – mi baj történhet?
Végre-valahára új munkatársak érkeznek a St. Marybe, és Maxre vár a feladat, hogy múltjárót faragjon belőlük. Ami nem ígérkezik egyszerűnek, mert az öt emberből egy hallgatag és zárkózott, egy titokzatos és gőgös, egy kezelhetetlen, egy maga a tökély, egy pedig komplett pszichó.
De persze belevágnak, és kezdetét veszi a szédítő utazás úgy a jelenben, mint az időtengely mentén. A különböző korokban összeakadnak mamutokkal, Jeanne d’Arckal, Hérodotosszal, a történetírás gyalázatos atyjával, kibombázott patkányokkal, kőkorszaki vadászokkal, néhány túlzottan kíváncsi időrendőrrel, valamint a dicstelen véget ért III. Richárddal.
Járnak ókori egyiptomi királysíroknál, őskori vadászaton, megfordulnak festői ógörög és bűzös középkori városkákban, véres csatamezőn, miközben a történelem, valamint általában véve az élet számtalan meglepetést tartogat számukra.
Max mindvégig kitart, hősiesen megküzd a dermesztő faggyal, árvízzel, kardfogú tigrisekkel, megvadult tömegekkel, a Műszaki Részleg elvetemült alakjaival, és bár mindvégig a csapat biztonságát tartja a legfontosabb célnak, néha fogalma sincs arról, megérik-e a következő percet…
Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedek óta lopják a zenénket? Nick Carter (nem, nem az a Nick Carter) a zeneiparban dolgozik (de tényleg nem az a Nick Carter), szerzői jogi ügyvédként. Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó lángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valójában földönkívüliek, másodszor pedig… nos, ez egy kicsit hosszabb lesz. Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti Nulladik Évben érték el a földi rádióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta a galaxis minden népe valósággal rákattant az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a továbbsugárzásáért szerzői jogdíjat kellett volna fizetni. És mire idáig jutottak, matematikusaik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszeriben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel az idegenek nem képesek a szükséges, orbitális összeget előteremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatására: békében kéne nyugodniuk. Nick, a paragrafusturkász egyszeriben azt kapja feladatul, hogy 48 órán belül találjon valami megoldást az ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak minden értelemben vége lesz. Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az mindenképp vegye meg ezt a könyvet… és mellé esetleg valami csípős indiait.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
