A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12–14 millió. Ebből is látható, hogy a zsidóság egésze létszámát tekintve egy viszonylag kis vallási és népi közösséget alkot, amely kevesebb, mint a Földünkön élő hétmilliárd ember egynegyed százaléka.
A zsidóság, a judaizmus és a zsidó szervezetek befolyása azonban nem mérhető a zsidó öntudattal rendelkezők számával. Milton Himmelfarb amerikai zsidó író ezt így fejezte ki:
„Minden zsidó tudja, hogy mennyire átlagember önmagában. Ha viszont együtt vesszük számításba őket, akkor nagy dolgokra képesek, és megmagyarázhatatlanok… A zsidók száma a világon kisebb, mint egy pici hiba a kínai népszámlálásban. Mi mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.”

A különböző országokban élő zsidó közösségek államot alkotnak az államban, és csak azt engedik be maguk közé teljes jogú tagként, aki genetikailag, etnikailag, vérségileg is hozzájuk tartozik. Szigorúan számon tartják, hogy saját törvényeik szerint ki számít zsidónak, és ki nem. Amikor a zsidó közösségek elkülönülnek, lényegében kizárják maguk közül mindazokat, akiket ők nem tartanak zsidónak. Vagyis szigorúan kirekesztő magatartást tanúsítanak. Ugyanakkor viszont a befogadó népektől elvárják, hogy azok ne tartsák számon azt, hogy ők zsidók, és őket minden szervezetbe pontosan ugyanolyan feltételekkel bocsássák be, mint ahogyan azt megtehetik a befogadó nemzethez tartozó személyek. Az emancipációnak és az integrációnak a legkisebb korlátozását is kirekesztésként ítélik el. De nemcsak a többség tudja kirekeszteni a kisebbséget, a kisebbség is ki tudja rekeszteni magából a többséget. Ezért ma már a maximálisan megszerveződött zsidó közösségek kvázi államot alkotnak az államban, amelynek a polgárai olyan privilégiumokat élveznek, amelyeket a többségi befogadó nemzet átlagpolgárai nem élvezhetnek.