A macskákat már sok író megörökítette a szépirodalomban, na de ki hallott olyanról, hogy egy macska örökítsen meg emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját nem hétköznapi életét. A kötet főhőse, Szavelij nem akármilyen kandúr: emberként gondolkodik, filozofál és érez, miközben teljesen macskaként viselkedik. Egy kimustrált Zaporozsec hátsó ülésén látta meg a napvilágot. Élt lakásban mint elkényeztetett szobacica, de megszökött, mert meg akarta ismerni a nagyvilágot. Élt egy másik lakásban, de onnan is megszökött, miután szétcincálta a magát operaénekesnek képzelő papagájt. Tagja volt egy patkányfogó brigádnak a Tretyjakov képtárban, majd miután egy eszement szadista öregember kis híján agyonütötte, kirgiz vendégmunkás fiúk vidám csapatába került. Azonban onnan is mennie kellett. Rövid időt töltött egy kolostorban tanyázó macskakolóniában, de a szabadságot választotta. Ekkor találkozott az igaz szerelemmel. Ekkor lett boldog és teljes az élete. Emberi életek suhannak el kandúrunk mellett, megannyi történet, megannyi sors. És mindeközben ott zakatol körülöttünk az épülő Moszkva, villamos csörömpöl, emberek sietnek, harangok szólnak az arany hagymakupolák alatt. A szereplők, akár emberek, akár macskák, hús-vér figurák saját megismételhetetlen, különleges sorssal. Mélységesen komoly és szép regény ez. Életről és halálról, örömről és bánatról. Macskákról és emberekről.