Fitzgerald életének utolsó öt évében sokat dolgozott, írt megállás nélkül, mert kellett a pénz felesége kezeltetésére, lánya taníttatására. De õ akkor sem tudott rosszul írni, ha sietett. Egy-egy gyöngyszem minden írása. Érdekességként itt kiemelném A hullámzó óceánon c. elbeszélését, mivel ez az egyetlen, melyet álnéven írt alá. Szintén érdekes színfolt egy kutyatörténet (Bozont délelõttje). Az amúgy kedves kis sztori (sok kritikus kimondottan gyengének tartja, én semmiképpen sem) egy kutya szemével láttatja ironikusan a „buta emberek” világát, gazdagokét és szegényekét, fehérekét és feketékét, a fontoskodást, az élet jelentõsnek tartott problémát, melyek, mint kiderül róluk, nem is annyira fontosak. Az olvasó, ha kezébe veszi Fitzgerald novelláit, rögtön rájön, mit is akar mondani velük. Még ha vannak is hibái, gyengéi az egyes történeteknek, de mindegyik jó, sõt nagyszerû, és a legtöbb a mûfaját tekintve is remekmû. Élvezetes olvasmány már csak azért is, mert az író tükröt tart elénk, emberek elé, s ebben a tükörben azt látjuk, hogy vannak emberi hibáink, gyengeségeink, de az ember mégis csak jó, vagy igyekszik az lenni, mert hát… végül is ember. A szó nemesebb értelmében. Ortutay Péter