Magas, sovány, őszbe fehéredően szőkés hajú férfi ült a kórház folyosóján. Orvosok, nővérek, betegszállítók és betegek sokasága sietett el előtte, a jövés-menés mégsem zavarta. Jegyzettömbjébe temetkezett, rajzolt. A ceruza sercegő hangja általában megnyugtatta, de most ez a vágyott megbékélés nem érkezett el.

A férfit Hunornak hívták. Pár napja telefonon keresték azzal, hogy a feleségét baleset érte, nincs magánál. Az orvosok és az ő várakozásai ellenére a szeretett nő nem ébredt föl, bár az orvos állítása szerint, nem került kómába. Hogy miért nem tért magához, arra egy különös eszköz segítségével hamar rájönnek. Bepillantást nyernek Helena álmába, és ekkor szembesülnek vele, amit a képernyő kivetít eléjük, nem is álom, hanem emlék. Helena egy emléket él át, egy emléket, amelyben korábbi partnere elzárta a külvilágtól, verte, megalázta és erről a férje, Hunor eddig szinte semmit nem tudott. A férfi óráról órára tétlenül nézi, milyen borzalmakat kellett feleségének évekkel ezelőtt átélnie, mígnem ő maga is rácsatlakozik az eszközre, ezáltal Helena álmára.

Fel tudják ébreszteni Helenát, mielőtt késő lenne? Hunor meg tud küzdeni felesége múltjával? Hogyan alakul kettejük sorsa? A kisregény terjedelmű történet ezekre a kérdésekre keresi a választ.