Andrássy ​Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült „rebellisből” vált a pári­zsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a kiegyezés egyik megteremtője, miniszterelnök, ezt követően közös külügyminiszter.

Ferenczy Ida, az egyszerű, vidéki kisnemes család lánya ­Erzsébet császárné (később királyné) felolvasónője és egyben bizalmas barátnője lett.

E két hihetetlen életút 1851 és 1861 közötti szakaszának be­mutatására vállalkozik a regény.

A történet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő legsötétebb években kezdődik. Az országban mindennaposak a letartóztatások, kivégzések, az emberek zsandároktól, kémektől, besúgóktól rettegnek, ellenállásuk jeleként gyászszalagos kalapot, az aradi tizenháromra ­utaló karkötőket, a hősök miniatűr képeit viselik, bár mindez szigorúan tilos; ahol tudják, akadályozzák a rendőrséget, nem ­fizetnek adót, a tilalom ellenére vágott dohányt szívnak, kényszersorozás elől szöknek, menekülő honvédot bújtatnak, titkos összeesküvéseket szerveznek – ezer módja van az ellenállásnak. És közben nem szűnnek meg reménykedni abban, hogy visszatér még Kossuth, új forradalom, új szabadságharc lesz, amelyben Magyarország végre kivívja függetlenségét. Ám ezek a remények sorra meghiúsulnak. Az 1850-es évek időszaka nem csak az önkény, hanem a délibábok kora is…