Rejtő Jenő könyveit legalább háromszor olvassa el az ember. Kamaszkorában a szabadság mámora és az áradó humor ragadja el. Később az irracionális világ abszurdjában gyönyörködik. Aztán, vissza-visszanézve eltelt éveire, jól látja a lapokon minden komoly dolog, köztük az irodalom bölcs paródiáját. Az 1941-es Csontbrigád e különös életműben is megkülönböztetett helyet foglal el: a légiós regények sorának végén olyan történet áll, amelyben a büntetőtáborok páriái és őskori szintre süllyesztett, alig emberi lényei szerepelnek. Az önbecsülés és az emlékezet utolsó tartalékaival – amikor már végképp indokolhatatlan volna a ragaszkodás bármilyen elvhez, erkölcshöz – mégis kimondatik: „nem akarok Hiéna lenni”. Még két év, és Rejtő Jenő munkaszolgálatos halott.