2013 ​végén és 2014 legelején tíz alkalommal ültek le ők ketten, Herényi Károly és Lendvai Ildikó, ahogy korábban is szokták volt, egymással szembe, ezúttal beszélgetni.

Ezeken az „üléseken” az új Magyarország történelmét, az elmúlt huszonöt év történéseit újkori történelmünk vitathatatlanul két meghatározó személyisége mondja el. A sokszor szórakoztató viták és elemzések során több olyan gócpontot találtunk, amiről bebizonyítható, hogy annak történései vezettek oda, ahol most tart az ország – minden, ami a demokrácia érdekében történt az elmúlt huszonöt évben, elveszni látszik. A rendszerváltozás első éveinek ingatagsága, az új horthyzmushoz vezető kapuk nyitogatása, Antall József korai halálának történelmi következményei, Sólyom László megválasztása, az, ahogy annak körülményeit ő elfogadta, a sok-sok árulás csak a legfontosabbak ezek közül.
Biztosan volt egy határ, kellett lennie, amit semelyik oldalról sem lett volna szabad átlépni – vagy nem átlépni.
Sólyom László megválasztása a balliberális oldal leépülésének tragikus sorozatát és a demokratikus jobboldal felszámolásának folyamatát indította el. Nem az ország, nem feltétlenül csak a magyar társadalom, hanem a nemzet megkárosítása történik. Mind a két párt – mind a három, mind a négy – történelmi felelőssége, akárhonnan nézzük.
Többgenerációs botrány. Amihez senkinek – senkinek! – nem volt felhatalmazása!

Az itt olvasható, olykor anekdotikus történeteket huszonöt éve a bőrünkre játsszák.

Olvassuk, szembesülünk, és mégis, mintha nem ismernénk a történet végét, várjuk, hogyan lesz, mi lesz még – demokrácia van, vagy mi.

Ez a felelősség hatja át a beszélgetéseket, amelyek során – bevalljuk – konfliktust, békétlenséget, egymásnak feszülést, „anyázást” provokálni nem mindig sikerült.