A ​Csapdalakó c. novellagyűjtemény többnyire rövid groteszkeket, megdöbbentő, abszurd történeteket tartalmaz. Andrassew nehezen, küszködve ír, mégis könnyen, élvezettel olvashatók írásai. A legelképesztőbb történetet – például, amikor eleven emberekkel bombáznak egy várost – is a leghétköznapibb, a legtermészetesebb módon, egyszerű eszközökkel, minden feltűnőt vagy kirívót mellőző leírással vagy párbeszéddel beszéli el, mintha a dolgok természetes rendjéről szólna.
Figurái, hősei köztünk élnek, mégis szeretnénk, ha sohasem találkoznánk velük. Pedig ez elkerülhetetlen, mert mindegyik egy kissé valamennyiünk alteregója.
A magyar novellán a modern, az avantgarde törekvései alig változtattak, lényege többnyire ma is az anekdota, mint Mikszáthnál. Andrassew groteszkjei, nonszenszei, amelyek olyan természetesen ábrázolják a képtelent, amely azonban igencsak otthon van e században, új fejezetet nyitnak a magyar kispróza történetében. Egyike ő azoknak az íróknak, akik bizonyítják: irodalmunkban tektonikus mozgások tanúi vagyunk.