Crescence borító
Beleolvasok

Crescence

Széchenyi menyasszonya

Mindazok számára, akik nem egy történelmi korszak elmélyült kutatói, az adott időszak kiemelkedő alakjai gyakran csak a tankönyvekből, tetteik jelentőségén keresztül megismert, nem teljesen emberi léptékű személyiségek. Így van ez Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” esetében is: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, a Lánchíd megálmodója, a magyar nemzettudat megújítója többségünknek egy emberfeletti történelmi alak.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy legnagyobb nemzeti hőseink is csak emberek voltak a maguk gyarlóságaival, vágyaival, botlásaival és hétköznapi életével. Bakóczy Sára legújabb regénye Seilern-Aspang Crescence grófnő életének egy meghatározó szakaszán keresztül mutatja be második férjének, Széchenyi Istvánnak az emberi, esendő oldalát is.

A szerző remek ízléssel és arányérzékkel, kiterjedt kutatások alapján tárja olvasói elé a XIX. század első évtizedeinek bécsi, pozsonyi és pest-budai életét a császári udvartól kezdve a magyar vármegyei nemesség kúriáiig. Főszereplői, Crescence és Széchenyi István hús-vér alakokként, szenvedélyeikkel és szenvedéseikkel kerülnek ábrázolásra.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2021-08-25

  • document icon

    hossz

    312 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789634266211
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Crescence borító

+

Ötvenezer lándzsa borító

+

Zarah öröksége borító
9 779 Ft

490 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud