Brambilla hercegnő

E.T.A. Hoffmann ezen meséjében a hősök belső fejlődésével, valódi művésszé válásával bizonyítja, hogy csakis a romantikus irónia révén jöhet létre igazi művészet. Gigliónak a mű kezdetén két téveszméje van: kiváló tragikus színésznek és Cornelio Chiapperi asszír hercegnek képzeli magát. Mindkét téveszme egy-egy szereppel történ tökéletes azonosulás következménye. A konfliktus akkor éri el a tetőpotját, amikor giglio önmagával kerül konfliktusba. A műben nemcsak tematikusan jelenik meg a színház, hanem a mávet uralja a párbeszédes forma. Hoffmann hőseit elsősorban beszédük és cselekedeteik alapján jeleníti meg - írja elemzésében a műről B. Gaál Márta. S ha ezen ma már archaikusnak tűnő szerkesztési módon túltesszük magunkat, akkor ma is élvezhetően felsejlik Hoffmann kiválósága: a beszédek életre kelnek, s mi remekül szórakozunk a ma már nehézkes forma ellenére.