ÁRKÖTÖTT

i

Benedek Elek karácsonya borító
Beleolvasok

Benedek Elek karácsonya

Ha egy magyar népmesét olvasunk, szinte biztos, hogy azt Benedek Elek írta, az ő hangján szólal meg. Hiszen mesegyűjtőként nemcsak szolgaian lejegyezte a hallott történeteket, hanem formát adott nekik, tökéletesre csiszolta őket. 
Egészen kicsi gyerek volt, amikor egy zsellérlány mesemondása megigézte: ,,az első mese után kisírtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, aztán a jó Isten tudja, hányadikat - nem volt többé nyugodalma tőlem." Már diákként gyűjteni kezdte szűkebb szülőhazája, a székelyföldi Kisbacon és környéke kincseit. Pályafutása csúcsán, a Millennium évére jelent meg az ezer mesét tartalmazó hatalmas gyűjteménye, a Magyar mese- és mondavilág. 
Könyvünk második, nagyobbik felében ebből a kincsestárból válogattunk talán kevésbé ismert népmeséket, melyeknek főhőse legtöbbször Krisztus, egy megejtően hétköznapi figura, aki - magunk közt szólva - inkább tűnik székely góbénak, mintsem az Isten fiának.
A könyv első felében pedig Benedek Elek mint budapesti újság- és regényíró jelenik meg, aki gyermekkora ünnepeit emlegeti szívfacsaró honvággyal, vagy éppen a nagyvárosi felnőttek jellemzően karácsonyi problémáit veti papírra.
Humor és emelkedettség, székelyföldi falu és dübörgő nagyváros, nosztalgia és örökkévalóság - ez Benedek Elek titka, amivel még ma is nagy hatással van ránk, lelkes olvasóira. 
 

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2025-10-02

  • document icon

    hossz

    304 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789631371505
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Benedek Elek karácsonya borító

+

Tégy jót borító

+

Zsebnovellák borító
5 079 Ft

254 pont