ÁRKÖTÖTT

i

Beavatás borító
Beleolvasok

Beavatás

Nőnek születtem

A regény főalakja Zsu. Sodró lendületű és maradandó élményt nyújtó elbeszélésén keresztül szemléletes képet kapunk huszonhárom évének eseménydús történetéről. A felidézett gyermekkor sok humorral és viszontagsággal teli mozzanatai révén részesei lehetünk a család mindennapjainak és a történések által kiváltott viszonyoknak.

Zsu, korai éveire jellemző félénkségét háttérbe szorítva, teret enged kíváncsiságának, és fényt derít az értelmiségi szülők addig következetesen elhallgatott titkára, hogy bátyjával egyetemben vegyes házasságban fogantak – a mama magyar és keresztény, míg a papa zsidó felmenőkkel rendelkezik. A titok leleplezésével együtt járó családi események után Zsu minden lehetőséget megragad, hogy az örökölt gének történetének birtokába jusson.

Árnyaltan és tabu nélkül előadott, izgalmakban bővelkedő elbeszélésén keresztül újra átélhetjük a néhol zavarba ejtő pubertás testi és érzelmi változásait. Tanúi lehetünk az első szerelem kibontakozásának, valamint a remények, vágyak, örömök, csalódások és küzdelmek sorozatán át a nővé válás és a női lét embert próbáló folyamatának.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Beavatás borító

+

A megkerült cirkáló borító

+

Minél kevesebb karácsonyt borító
9 488 Ft

475 pont