– Reni? – kérdezte. – Igen? – kérdeztem vissza döbbenten. – Jössz velem? – Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult. – Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek - mondta Cortez, és újra rám nézett. – Kezdődik az olvasókör…. – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan "húúú"-zni kezdtek. – Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz. – Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám. – Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes! – Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda. – Reni! – kiáltott rám Arnold újra. – Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk. (részlet a könyvből)
A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.
A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.
Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyén.
„– Mi a diagnózis? – kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot. – Melyikőtök Reni? – Én – emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott. – Ő a válasz a kérdésedre – mondta Ricsinek. – Gyógyítható? – kérdezte Dave nevetve. – Szerintem nem – nevetett fel a doki is. Vadul zakatoló szívvel néztem Cortezre, aki a napszemüveg mögül fürkészett. Fél évig járt miattam hétfő délutánonként a pszichológusához. Én ezt romantikusnak találom. Miért, nem az? – Tessék ide ülni – kérlelte Zsolti a dokit, aki végül csatlakozott hozzánk, és lazán elhelyezkedett a fűben, felhúzott térdeire kulcsolta a kezét, és türelmesen hallgatta Zsoltit. – Szóval a visszatérő rémálmom. Bejövők a suliba, és Máday habzó szájjal üvölt, vérben forognak a szemei, és…”
Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba.Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából.Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik.És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha.
„Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. - Green Day szól a zsebedben - mondta. - Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti... - A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel. - Cortez - suttogtam, és megtorpantam az úton. - Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz - ugrált körülöttem Virág. - Mit mondjak? - kapkodtam a levegőt. - Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel - tanácsolta Arnold.” (részlet a könyvből)
„Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek. - Sziasztok - köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak.” (részlet a könyvből)
„Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. - Green Day szól a zsebedben - mondta. - Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti... - A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel. - Cortez - suttogtam, és megtorpantam az úton. - Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz - ugrált körülöttem Virág. - Mit mondjak? - kapkodtam a levegőt. - Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel - tanácsolta Arnold.” (részlet a könyvből)
„– Mi a diagnózis? – kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot. – Melyikőtök Reni? – Én – emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott. – Ő a válasz a kérdésedre – mondta Ricsinek. – Gyógyítható? – kérdezte Dave nevetve. – Szerintem nem – nevetett fel a doki is. Vadul zakatoló szívvel néztem Cortezre, aki a napszemüveg mögül fürkészett. Fél évig járt miattam hétfő délutánonként a pszichológusához. Én ezt romantikusnak találom. Miért, nem az? – Tessék ide ülni – kérlelte Zsolti a dokit, aki végül csatlakozott hozzánk, és lazán elhelyezkedett a fűben, felhúzott térdeire kulcsolta a kezét, és türelmesen hallgatta Zsoltit. – Szóval a visszatérő rémálmom. Bejövők a suliba, és Máday habzó szájjal üvölt, vérben forognak a szemei, és…”
„- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját. Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor...És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bőfazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. - Nézd, megjött Cortez! - jelentette be Virág. Mintha magamtól nem vettem volna észre.” (részlet a könyvből)
„– Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekből? – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban. – Nem. Nincs – szólt őszintén, némi töprengés után. – Neked? – Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan "azért ne nyugodj meg" pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benoît nem jelentett nekem sokat. – Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva. – Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átöleltem. – Örülök, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan. Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elöntött a forróság a hajnali hűvösben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”
„A ragyogó napsütésbe kilépve ösztönösen hunyorogtam, majd megtorpantam. Ültek a padomon. Kissé megremegett a térdem, de azért erőt vettem magamon, és továbbmentem. – Te mit csinálsz itt? – kérdeztem Cortezt, aki a pad támláján ült, és ölébe ejtett kezében tartotta a zenelejátszóját. – Ülök – felelte olyan stílusban, mintha ez azért elég egyértelmű lenne. Jó, tényleg az volt, a vak is láthatta, csak éppen… – Miért itt? – kérdeztem cseppet sem kedvesen. – Tudtommal már nem foglalt ez a hely – nézett mélyen a szemembe, nekem pedig felkeltek a pillangók a gyomromban, és úgy döntöttek, hogy egységes erővel próbálnak kiszabadulni. Kérdőn körbenéztem, remélve, hogy valaki segít, de azonkívül, hogy az udvaron állók kétkedő és sanda pillantásokat vetettek felém, senkire nem számíthattam. Márpedig én le fogok ülni! Ez az én helyem! Pár „egyik lábamról a másikra állok” mozdulat után fogtam magam, és felültem Cortez mellé. Ennél furcsább még soha, semmi nem volt. – Akkor én olvasok - közöltem, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. Miért jelentettem be? Mi ütött belém? – Jó - mondta elég furán. És ezen nem csodálkozom .”
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.