Beleolvasok

Az utolsó bűnevő

Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a felnőttek tiltása ellenére felkeresi a hegyek közé száműzött remetét, a bűnevőt, és megkéri, hogy szabadítsa meg vétkétől, mely átokként nehezedik rá. Cadi nem sejti, hogy a bűnevő szintén keres valakit. Mielőtt útjuk véget ér, mindkettőjüknek szembe kell nézni önmagával, egymással és Azzal, aki mindent elkér tőlük cserébe a hőn áhított válaszokért. A bűnevő a valóságban is létezett a tizenkilencedik századi Angliában, Skóciában és Walesben. Olyan személy, akit a kisebb közösségek azért fizettek, hogy magára vállalja az elhunytak bűneit. A különös szokást a kivándorlók magukkal vitték Amerikába. Francine Rivers regénye egy ilyen emigráns walesi közösségben játszódik az 1850-es években, az Appalache-hegység vadregényes környezetében. Cadi Forbes megrázó és felemelően szép története arról tanúskodik, hogyan talál kiutat egy kislány – és vele együtt egy egész közösség – a babonás hiedelmek útvesztőjéből.

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2014

  • hossz

    368 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9789632882918
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 080 Ft

305 pont