A gyereknek a torkában dobogott a szíve. Ó, Istenem, hiszen ha jól felel, akkor felveszik! De ha nem No, akkor megint csak felülhet a szekérre nagyapával és mehetnek haza. De nem, az nem lehet!
Terra, terrae kezdte akadozva. Egy pillanatra elhallgatott, aztán tovább folytatta. És egyszerre csak vége volt a deklinálásnak.
Félénken nagyapára nézett. Az öregúr szeme ragyogott a büszkeségtől.
Jól van, domine Barabás mosolygott a tanár úr. Felveszlek a harmadik osztályba.
Miklós azt se tudta, hogyan került ki az utcára. Szólni se tudott örömében. Annál többet beszélt nagyapa.
Tudtam, hogy nem hozol rám szégyent! No, ne félj, majd elmondom ám otthon mindenkinek, milyen szépen feleltél!
Miklós megállt. Megszorította nagyapa kezét, úgy nézett rá, könyörögve.
Anyának mondja el, nagyapa! Neki mondja el először. Aztán a tanító úrnak és a kis Cinegének.
Nagyapa mosolyogva bólintott, aztán tovább mentek.
Így lett enyedi diák Barabás Miklós.