Kabos ​Ede (Nagykároly 1864 – Abbázisa 1923) Író és hírlapíró. Középiskoláit elvégezve Budapesten bölcsészeti előadásokat hallgatott, de a tanári pálya helyett a hírlapíróit választotta. Előbb az Egyetértésnél dolgozott, majd a Pesti Naplónál, Mikszáth Országos Hírlapjánál és a Budapesti Naplónál (melynek szerkesztője is volt) mint tárcaíró és az országgyűlési rovat vezetője. 1913-ban Az Érdekes Újság c. hetilap szerkesztője lett. A Pesti Hírlap egyik vezércikkírója. A Petőfi Társaság 1902-ben megválasztotta tagjának. Regényeket, elbeszéléseket és drámákat írt; mint a naturalisták tanítványát szigorú tárgyilagosság jellemzi, s inkább a jellemzés élességére, mint a cselekvény érdekességére törekszik; világfelfogása kissé komor. Sziverics Borbála, a megejtett nemesbolvári tanítónő naplója ez a könyv. Magáról így ír benne: „Hát mit keresek én még ebben az országban? Azt a hat lépést, amennyivel átlépem ezt az országot, egyszer megtettem. Kezdjem elölről? Menjek visszafelé? Már nem is érdekel. Két különös ember pillanatokra megkapta a lelkemet: egy halandó gnóm, s egy halhatatlan férfi. Már nincsenek. Éppen csak ők nincsenek. Akik mellett elhaladtam, élnek; akiknél megálltam, meghaltak. Jobb nekem meg nem állni. Nem akarok elérzékenyülni, nem idézem lelkem elé az egyiknek üveges tekintetét, a másiknak utolsó mosolyát, nem akarok emlékezni, visszanézni – megyek… utazom messzire, nagyon messzire. – Ott van, arra messze, a világ. Mondd meg, hogy kimentem a világba, ahol elférek. A világban sem fogok elveszni, mert mindenütt az maradok, aki vagyok: Sziverics Borbála.”