Vanessa a saját szabályai szerint éli az életét – mindig csak az adott nap számít, és abból ki kell hozni a lehető legtöbbet. Nem akar elpazarolni egy pillanatot sem és nem szeretne lemaradni egy élményről sem, mivel nem tudja, hogy vajon őt is érinti-e ugyanaz a végzetes genetikai betegség, mint az anyját. Egyébként is, rengeteg tennivalója van, épp a világot utazza körbe, hogy megmutassa a több millió YouTube-követőjének, hogyan élvezzék ki életük minden pillanatát.
De miután a féltestvére hirtelen Vanessára hagyja a kiskorú lányát, ő pedig kénytelen otthon maradni, hogy beláthatatlan ideig pótanyuka legyen, hirtelen már nem érzi magát formában.
Legnagyobb meglepetésére épp a szomszédban lakó, hihetetlenül dögös ügyvéd, Adrian Copeland ajánlja fel a segítségét. Elvégre alig ismeri. De ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Vanessa rájön, hogy az ő gondtalan életmódja és Adrian kiszámíthatósághoz való ragaszkodása hosszú távon nem fér össze. Csakhogy Vanessa tudja legjobban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy féljen a legnagyobb kockázattól…
Egy briliáns és szívbe markoló romantikus komédia az Amazon és USA Today bestsellerszerző Abby Jimenez tollából.
„Az a fajta regény, ami után kicsit jobban érzed magad, mint előtte. Jimenez egy igazi tehetség.” – Emily Henry, a Beach Read New York Times bestsellerszerzője
„Abby Jimenez nagyon ért ahhoz, hogyan kezeljen nehéz témákat humorral és érzékenységgel, ez pedig átragyog ezen a kitűnően megírt történeten is, ami a szerelemről, a bonyolult családi kapcsolatokról és a teljes élet utáni vágyról szól.” – Farrah Rochon, a The Boyfriend Project USA Today bestsellerszerzője
„Abby Jimenez az üdítően valóságos szereplőin keresztül és magával ragadó, olvasmányos prózával mutatja be a szerelembe esés izgalmát, anélkül, hogy megrettenne a mélyebb témáktól. Csinálj helyet a naptáradban, mert nem fogod tudni letenni ezt a remek regényt!” – Katherine St. John, a The Siren szerzője
„Jimenez mesterien ötvözi a nehéz témákat és a humort.” – Publishers Weekly
,,Az érzelmeket erotikával és rengeteg humorral bolondítja meg." – Publishers Weekly
,,A szellemesség, a szerelmi csalódás és a humor tökéletes elegye." – Kirkus
,,Az olvasók élvezni fogják ezt a varázslatos és szemérmetlen, romantikus mesét." – BookPage
Két évvel a vőlegénye elvesztése után, úgy tűnik, Sloan Monroe már sosem fog tudni visszatérni megszokott életéhez. Mindent megváltoztat azonban a kóbor kölyökkutya, aki ,,vigyél-haza" nézésével teljesen leveszi a lábáról. Új kedvence, Tucker mellett végre kezd visszatalálni önmagához, ezért végképp rosszul érinti, amikor a kutyus eredeti gazdája, Jason hosszú hetek után válaszol a leveleire. Tucker gazdája zenész és éppen Ausztráliában turnézik. Na de a lényeg: vissza akarja szerezni a kutyáját, akit Sloan nem akar harc nélkül odaadni. De mi van, ha ez a Jason igazán szereti Tuckert? Az eleinte flörtölős üzenetváltásaik hosszú telefonbeszélgetésekké alakulnak, és Sloan nem tagadhatja, hogy valami kialakult kettejük közt. Jason szexi, kedves és vicces. Vajon mi történne, ha személyesen is találkoznának? De a valódi kérdés inkább az, hogy a világsiker kapujában álló Jason vajon meddig maradna mellette. Kibírna Sloan egy újabb szerelmi csalódást?
A póráz két végén című regény Amazon és USA Today bestsellerszerzőjének, Abby Jimeneznek új könyve egy imádnivalóan romantikus történet, melyben egy bajkeverő kutya összehoz két vadidegent.
Pimasz humor, szívfacsaró küzdelem és leplezetlen erotika... Jimeneznek a kisujjában van a romantikus vígjátékok teljes eszköztára.” – Publishers Weekly Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét.Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd.Kristen tisztában van vele,hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen,szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját.
„Jimenez igazi tehetség.” – Emily Henry, New York Times bestsellerszerző„Tele őszintén kacagtató pillanatokkal.” – USA Today
„Hihetetlen élmény volt ezt a könyvet olvasni, azonnal magával ragadott, és az elejétől a végéig teljesen lekötött.” – The Escapist Könyvblog
A sorsunk összefonódik, még ha különbözik is. Egy merész fogadás, egy ínyenc, grillsajtos szendvics és egy kis kecskesimogatás után Alexis Montgomery világa a feje tetejére állt. Az ok: Daniel Grant, egy nevetségesen dögös asztalos, aki tíz évvel fiatalabb nála, és a világ leglazább pasija – a kifinomult, városi nő, Alexis totális ellentéte. A köztük lévő kémia mégis tagadhatatlan. Bár az ultragazdag szülei azt szeretnék, hogy vigye tovább a világhírű sebészcsalád örökségét, Alexis nem vágyik sem dicsőségre, sem hírnévre. Neki megfelel, hogy egyszerű sürgősségi orvos legyen. Minél több időt tölt Daniellel és a férfi kisvárosi ismerőseivel, annál tisztábban látja, mi az, ami igazán fontos. Ám ha hagyja, hogy kapcsolatukból több legyen egy rövid távú kalandnál, azzal hátat fordít a családjának, és lemond arról a lehetőségről, hogy emberek ezreinek segítsen. Danielt nem vonhatja be a saját mindennapjaiba, ugyanakkor nem tud lemondani a mellette megtalált boldogságról sem. Nem is különbözhetnének jobban egymástól, így Alexisnek el kell döntenie, mit választ. A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez egy újabb regénnyel jelentkezik, amely méltón képviseli a romantikus regény műfaját. Egyszerre vicces és komoly, nagyon érzékenyen és hozzáértőn kezel egy sok nőt érintő problémát, teszi mindezt kivételes arányérzékkel – mondhatni, majdhogynem tökéletes.
Jimenez legfülledtebb és legvarázslatosabb műve.” – Book Reporter
„Gazdagon szőtt, léleksimogató romantika.” – Publishers Weekly
„Tökéletes romantikus történet: szívmelengető, szívszorító, humoros, és egyszerűen jó elmerülni benne.” – The Bashful Bookworm
„Eredeti, vonzó, és garantáltan könnyekre fakaszt!” – What’s Better Than Books
Pimasz humor, szívfacsaró küzdelem és leplezetlen erotika... Jimeneznek a kisujjában van a romantikus vígjátékok teljes eszköztára.” – Publishers Weekly Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét.Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd.Kristen tisztában van vele,hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el.Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen,szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját.
,,Az érzelmeket erotikával és rengeteg humorral bolondítja meg." – Publishers Weekly
,,A szellemesség, a szerelmi csalódás és a humor tökéletes elegye." – Kirkus
,,Az olvasók élvezni fogják ezt a varázslatos és szemérmetlen, romantikus mesét." – BookPage
Két évvel a vőlegénye elvesztése után, úgy tűnik, Sloan Monroe már sosem fog tudni visszatérni megszokott életéhez. Mindent megváltoztat azonban a kóbor kölyökkutya, aki ,,vigyél-haza" nézésével teljesen leveszi a lábáról. Új kedvence, Tucker mellett végre kezd visszatalálni önmagához, ezért végképp rosszul érinti, amikor a kutyus eredeti gazdája, Jason hosszú hetek után válaszol a leveleire. Tucker gazdája zenész és éppen Ausztráliában turnézik. Na de a lényeg: vissza akarja szerezni a kutyáját, akit Sloan nem akar harc nélkül odaadni. De mi van, ha ez a Jason igazán szereti Tuckert? Az eleinte flörtölős üzenetváltásaik hosszú telefonbeszélgetésekké alakulnak, és Sloan nem tagadhatja, hogy valami kialakult kettejük közt. Jason szexi, kedves és vicces. Vajon mi történne, ha személyesen is találkoznának? De a valódi kérdés inkább az, hogy a világsiker kapujában álló Jason vajon meddig maradna mellette. Kibírna Sloan egy újabb szerelmi csalódást?
A póráz két végén című regény Amazon és USA Today bestsellerszerzőjének, Abby Jimeneznek új könyve egy imádnivalóan romantikus történet, melyben egy bajkeverő kutya összehoz két vadidegent.
Akkor is le tudod főzni őket, ha már nem érzel ízeket?
Sophie Valroux több mint közkedvelt séf, akit mindenki magának akar. Már újraépítette egykor porig rombolt renoméját, és letette a névjegyét a gasztronómia világában. A nagymamájától örökölt gyönyörű birtok, a Château de Champvert éttermeit irányítja. Vőlegényével, Rémivel boldogabbak, mint valaha, és Rémi lányával is sokat javult Sophie kapcsolata. Minden hibátlanul alakul.
Sophie mégsem nyughat: úgy érzi, valami hiányzik. Meghívják egy exkluzív rendezvényre, amelyen példaképe, a híres séf is részt vesz. Azt reméli, ez lehet az igazi kiugrás, amely talán élete álma, a Michelin-csillag megszerzéséhez is közelebb viheti.
De a sors közbeszól: amint elfogadja a meghívást, minden összedől. Sophie balesetet szenved, amelynek következtében elveszíti ízlelését és szaglását. Most mi lesz?
Sophie megrázza magát, és úgy dönt: eljátssza, hogy megvan az ízlelése és a szaglása is. Vajon menni fog?
„Vérant mesteri mesemondó, és nagy tehetsége van hozzá, hogy ínycsiklandó ételsorokkal is megtűzdelje a történetet - hozzá a bónusz: nagyvonalúan meg is osztja az olvasókkal a receptjeit a könyve végén." - Lori Nelson Spielman, a Sors, szerelem, Toszkána írója
„Egy »deuxième plat« Sophie történetéből? Délicieux!” - KJ Dell’Antonia, A New York Times bestsellerszerzője, a Csirkék és csajok írója
„Chef Sophie izgalmas történetének folytatásával Vérant ismét elkápráztatja az olvasót. A fordulatokban gazdag könyv csupa öröm - család, jó ételek, szerelem és románc, arról nem is beszélve, hogy mindent beleng a »la vie en France« semmivel össze nem téveszthető hangulata.” - Janice MacLeod, a New York Times bestsellerszerzője, a Paris Letters írója
„A Sophie Valroux - Párizsi csillagok a szereplők és hozzávalók színes kavalkádjával maga a kulináris élvezet. Az ember önkéntelenül is szorít ennek a fiatal séfnek, hogy győzze le az elképzelhetetlenül nehéz akadályokat, és érje el az álmait. A szerző, Samantha Vérant ismét nagyot alkotott - szívből és magával ragadóan!” - Nicole Meier, a The Second Chance Supper Club szerzője
„A régi álmokat és az új tapasztalatokat szembeállító, tartalmas és életteli regényt, amelyet betölt a csipetnyi intrikával meghintett, párizsias pompával keveredő vidéki élet légköre, boldogan fogyasztják majd a gourmand-ok, a frankofilek és Mary Simses The Irresistible Blueberry Bakeshop & Café című művének rajongói.” - Booklist
„Megkapó karakterek, ínycsiklandozó ételek meg némi románc… ez a festőien sokszínű regény bővelkedik mindezekben.” - Woman's World Magazine
„Chef Sophie, miközben igyekszik összeegyeztetni a család és a magánélet kihívásait, ismét eléri a jó ételek iránti olthatatlan szenvedélyével, hogy az ember fel akarjon ugrani a következő franciaországi repülőjáratra. De Vérant hősének, Sophie-nak a szerző jóvoltából először alaposan végig kell gondolnia, mi az, amit akar, és mi az, amit nem. Vérant azzal az eleganciával és jó stílussal felfegyverkezve írja meg Sophie Valroux párizsi csillagainak történetét is, amit mára elvárunk ettől a tehetséges írótól.” - Barbara Conrey, az USA Today bestsellerszerzője, a Nowhere Near Goodbye írója
„Okos, vidám, és - merjem így mondani? - kifejezetten ízletes! Sophie Valroux történetének folytatásából nem hiányzik egyetlen fontos összetevő sem, a megfelelő arányokban adagolva. Samantha Vérant-nak sikerült megragadnia valami lényegi, franciás jellemzőt ebben a nehezen letehető női regényben. Erősen ajánlott olvasmány.” - Camille Pagán, a Jól vagyok, ahogy te sem szerzője
„Vérant újra remekelt a Valroux-ételsor következő tagjának elkészítésével (a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatásában). …Vérant ínycsiklandozó és szeretetteli ételleírásai felkeltik az olvasó étvágyát, hősnője elevensége és bátorsága süt a mű minden lapjáról. A művet olvashatjuk úgy mint vidám különlegességet.” - Publishers Weekly
„Vérant műve, a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatása ételekről szól, egyfelől, másfelől pedig annak története, hogyan követi a főhős az álmait minden bizonytalanság és kétség dacára. ... Az olvasó szurkol a bátor és eltökélt, mindazonáltal igen sebezhető séfnek, hogy sikert érhessen el a szakmájában és a magánéletében is. Gasztrobolondoknak és olyanoknak, akik kedvelik az erős hősnőket és a románcokat.” - Library Journal
„Sophie történetének második része tömve van a szívemnek kedves dolgokkal: francia kastélyokkal, ellenállhatatlan ételleírásokkal és romantikával. Merci beaucoup, Samantha Verant!” - Sam Tschida, a Siri, Who Am I? szerzője
Meríts erőt a boldog pillanatokból
Leninek jó ideje ez az első szülinapja szingliként: férjétől öt év után elvált. Most tölti be a harmincötöt, együtt ünnepel két testvérével és édesanyjukkal. A születésnap mindig korszakhatár – vajon mit tartogatnak a következő hónapok?
Húgával, Alice-szel mindig jól kijöttek, most azonban összekapnak egy apróságon. Egyik család sem egyszerű, az övék se az. De aztán valami örökre megváltoztatja az életük menetét, és minden más megvilágításba kerül. A boldogság oda, mindenkit emészt a bűntudat. Ki-ki habitusának megfelelően próbálja megoldani a nehézségeket, a testvérek és a szülők a legvalószínűtlenebb helyeken keresnek vigasztalást. Vajon mi hozza össze újra a családot?
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.