Bármi, ami az emberi elmében megfogan, bármi, amiben az ember hisz, az elérhető. -(Napoleon Hill) Ez a könyv minden idők legnagyobb példányszámban eladott, nemzetközi sikert aratott értékesítési oktatóanyaga. Első megjelenése óta tizenhat nyelvre fordították le és huszonnégy országban használják. A szerző Amerika első számú motivációs trénere, aki több mint ötszázezer embert oktatott ezzel az anyaggal világszerte, több ezer vállalatnál, gyakorlatilag minden területen. Olyan remek stratégiákat és technikákat mutat be, melyek révén rövid időn belül növelhető a forgalom, gyorsabbá és hatékonyabbá tehető az értékesítés. Esszenciájaként kézhez kapjuk az értékesítés tízparancsolatát, amely az élet bármely területén kitűnően alkalmazható. Nekünk kell eldöntenünk, mit szeretnénk elérni, ragaszkodni a kitűzött célokhoz, folyamatosan tanulni, követni a példaképeket, megfogadni tanácsaikat, kialakítani saját egyéniségünket, kibontakoztatni kreativitásunkat.
Az ok-okozat törvénye kimondja, hogy minden hatásnak oka van, azaz minden okkal történik. A siker nem véletlen. De a bukás és a kudarc sem. A siker kulcsa: Ha azt teszik újra és újra, amit más sikeres emberek tesznek, a világon semmi sem állíthatja meg önöket abban, hogy elérjék ugyanazt, amit ők. A könyvben szereplő kipróbált és bizonyított módszereket a legjobban fizetett értékesítők használják világszerte minden ágazatban. Önök előtt is ott a lehetőség! Éljenek vele!
105 pont
Az igazi erő a 21. században az idő. Ebben a felgyorsult világban minden és mindenki a figyelmünket, az időnket akarja, ezáltal elveszíthetjük az erőnket. Ember legyen a talpán, aki manapság meg tudja találni az egyensúlyt, hogy jusson ideje mindenre, ami igazán számít. Ha megtanulunk jól bánni az időnkkel, ez igenis lehetséges. Ez a könyv abben kíván segíteni, hogy megtanuljunk jól bánni az időnkkel, az életünkkel, ezáltal pedig visszanyerjük az erőnket, és ne áldozatként éljük a mindennapjainkat, hanem vegyük a kezünkbe az életünk irányítását.
Vezetőként egyik legfontosabb feladatunk, hogy alkalmazottainkból kihozzuk tudásuk legjavát. Ehhez szükség van a vezetők és beosztottak közötti kapcsolat minőségének javítására. Brian Tracy több évtizedes szakmai tapasztalatára támaszkodva 21 gyorsan megtanulható, rendkívül hatékony módszert tár elénk, melyekkel fejleszthetjük az egyén, de bármilyen csoport hatékonyságát is. Megismerkedhetünk a sikeres vezető életét megkönnyítő mesterfogásokkal: – Hogyan lehet alkalmazottainkat rávenni a lelkes munkavégzésre? – Hogyan lehetnek munkatársaink egyszerre függetlenek és a csapat tagjai? – Miként csökkenthetjük beosztottjaink félelmét a kudarctól, és hogyan vehetjük rá őket a bátrabb kezdeményezésre? – Miként távolítsuk el útjukból az akadályokat és segítsük elő a sikeres munkavégzésüket? A könyvben található ötletek értéke kizárólag akkor válik kézzelfoghatóvá, ha megfogadja a tanácsokat és a lehető leghamarabb alkalmazza is ezeket! Brian Tracy a világ legkiválóbb motivációs trénere. Számos sikerkönyv szerzője, melyeket 42 nyelven a világ 60 országában használnak. Személyes és karrier-tanácsadóként több mint ezer nagyvállalatnak nyújtott segítséget – többek között az IBM-nek, a McDonnell Douglasnak –, és több mint kétmillió embert oktatott személyesen. Hallgasson bele:
Miért működik az IKEA-hatás a gyógyszeriparban?
Mit tanulhatunk a méhektől a fenntartható üzleti kapcsolatokról?
Miként népszerűsíthetjük a márkaépítés módszereivel az adófizetést?
Kiszámíthatatlan világunkban az üzleti sikereket pusztán adatok, logika vagy a közgazdaságtan elméletei alapján lehetetlen megjósolni. A legmakacsabb problémák gyakran éppen akkor oldódnak meg, amikor az irracionalitást hívjuk segítségül – hiszen döntéseinket számtalan, nem logikus tényező befolyásolja.
Rory Sutherland, az Ogilvy legendás reklámszakembere jól ismeri a fogyasztói társadalom működését. Felforgató és olykor meghökkentő könyvében a legújabb tudományos kutatások, szórakoztató történetek és harmincévnyi, világmárkák építésében szerzett tapasztalata alapján fedi fel viselkedésünk és a sikeres kommunikáció titkait. Megtanuljuk tőle, hogy látszólag ostoba kérdéseket, rendhagyó módszereket és eszement lehetőségeket is számításba kell vennünk. Elvégre ha aranyat akarunk csinálni, az ellenállhatatlan ötletek megalkotásának sötét és lenyűgöző tudományához, az alkímiához kell folyamodnunk.
Méltatások
„Igazi áttörés ez a könyv. Az Alkímia az élet szinte minden területén alkalmazható. Emellett nagyon vicces is.”
Nassim Nicholas Taleb, A fekete hattyú szerzője)
„Az Alkímia olvasása – ahogy a címe is sugallja – olyan élmény volt, mintha a szavakat arannyá változtatnánk. Sorai között az ember működésével kapcsolatos, aranytelérként felcsillanó bölcsességekre bukkanhatunk. Kihagyhatatlan olvasmány!”
Robert B. Cialdini, a Hatás és az Előhatás szerzője, az Igen! és a Kis lépés, nagy hatás társszerzője
Rory Sutherland az Ogilvy alelnöke, 1988 óta dolgozik a cégnél. Kellemesen meghatározatlan munkaköre lehetővé tette, hogy a reklámügynökségen belül létrehozzon egy viselkedéstudományi részleget, amelynek feladata, hogy a pszichológia és viselkedéstudomány kreatív alkalmazásával felfedezze a társadalmi kérdésekben és az üzleti életben kínálkozó rejtett lehetőségeket. TED-előadásait már csaknem hétmilliószor tekintették meg.
„Sokan vagyunk, akiket arra tanítottak, hogy az adatokra és a logikára támaszkodjunk, az Alkímia viszont bemutatja az irracionalitás előnyeit. Azt hiszem, mindenkinek érdemes észben tartania, hogy legnehezebb problémáinkra váratlan megoldást kínálhat, ha ostoba kérdéseket teszünk fel, régi ötleteket új köntösbe öltöztetünk, és egy kis varázslattal próbálkozunk.”
Inc., „Great Books for Anyone Who Wants to Get Ahead in Life"
„A legújabb és legviccesebb könyvet e témában Rory Sutherland, az Ogilvy alelnöke írta. Az Alkímia az emberi viselkedésről szól, ugyanakkor arra hív, hogy szálljunk szembe a kormányzati szervek és vállalatok működését uraló táblázatmaffiával. A szerző a munkája során megismert példákon keresztül mutatja be, hogyan mond ellent az emberi viselkedés a közgazdaságtan törvényeinek.”
Forbes, „Best Books on Consumer Behavior to Help You in Business and in Life"
„Ragyogó, ragyogó, ragyogó! Csodálatosan eretnek, pimasz, vicces és bölcs. Az Alkímia tíz évre elegendő érdekes történettel és bölcs aforizmával látott el, hogy legyen mit előadnom megfáradt diákjaimnak.
Jules Goddard, London Business School
„A modern reklámszakma donja.”
The Times (London)
„Sutherland, az Ogilvy legendás alelnöke több évtizedes tapasztalata alapján boncolgatja az emberi vásárlási szokásokat, ráadásul rendkívül szórakoztató módon teszi. Az Alkímia a tudományos kutatásokból származó meglátásokat vicces történetekkel és az AmEx, Microsoft és hasonló cégek esettanulmányaival vegyíti. Kihagyhatatlan olvasmány."
Entrepreneur, „Best Books of the Year for Entrepreneurs"
Az okos telefonnal rendelkezők 79 százaléka felkelés után kevesebb, mint negyed órával már a képernyőt görgeti. Egy kutatás szerint az amerikaiak harmada előbb mondana le a szexről, mint a mobiljáról. Valljuk be, horogra akadtunk. Miért fordul a világ szeme egyes termékekre, míg másokról tudomást sem vesz? Miért vásárolunk pusztán szokásból bizonyos dolgokat? Hogyan éri el némely cég, hogy ellenállhatatlan termékeket kínáljon? Miként épülnek be bizonyos alkalmazások, internetes szolgáltatások rövid idő alatt az életünkbe?
Nir Eyal, a Szilícium-völgy kézikönyveként emlegetett HOOKED szerzője a fenti kérdésekre a horogmodellel adja meg a választ. Sokéves kutatómunkájára támaszkodva, gyakorlati példákkal mutatja be, mi húzódik a mindennapjainkba beépült szokásépítő termékek és szolgáltatások sikere mögött. A horgok működésének elve, hogy összekötik a felhasználó problémáját a vállalat megoldásával, és mindezt elég gyakran teszik ahhoz, hogy egy új szokást alakítsanak ki.
A könyv részletesen tárgyalja, hogyan változtatják meg bizonyos termékek a cselekedeteinket és ezzel együtt a személyiségünket is. A Horogra akasztva termékmenedzsereknek, dizájnereknek, marketingeseknek, startup-alapítóknak és mindazoknak íródott, akik szeretnék megérteni, milyen befolyással vannak a termékek a viselkedésünkre.
„Legtöbben mindennap megéljük, hogy az online világ már rég horogra akasztott bennünket is. Ez az okos kis könyv nemcsak kiutat mutat, hanem arra is fényt derít, hogyan fordíthatjuk az eddig ellenünk dolgozó erőket a saját (üzleti) hasznunkra.” –Szalay Ádám kommunikációs szakértő
„Erre vártál mostanáig. A lehetőségre, hogy az üzeneted végre azokhoz jusson el, akiknek szüksége van a termékedre, hajlandók fizetni érte és beszélni róla. Meggyőződésem, hogy ezt csak úgy tudjuk elérni, ha tényleg ismerjük, értjük és megszólítjuk a célcsoportunkat. Ha empátiával, odafigyeléssel, érdekes történetekkel és hiteles cselekvéssel elérjük, hogy bevonódjanak, örömmel adják tovább másoknak is a jóhírünket. E könyv hatására más kérdéseket teszel majd fel és más válaszokat adsz rájuk. Megváltozik, hogy mit veszel észre, és ezzel együtt a munkád minősége is. Jobbá teheted a világot azáltal, hogy jobb dolgokat alkotsz. Hidd el, számít a munkád. Mutasd meg mindenkinek!” – Seth Godin Legyél büszke a munkádra! A kiváló marketingesek nem a saját vállalatuk vagy startupjuk problémáját akarják megoldani a vásárlók segítségével, hanem a marketinget használják arra, hogy megoldják mások problémáit. Nemcsak zajt csapnak; jobbá teszik a világot. A valóban nagy hatású marketing a nagylelkűségben, az empátiában gyökerezik. E könyvből megtanulhatod, hogyan - azonosítsd a legkisebb életképes piacodat; - szerezd meg a célközönséged bizalmát és felhatalmazását, használd a beszédmódjukat; - merj feszültséget kelteni és feszültséget feloldani; - add az emberek kezébe a megfelelő eszközöket és történeteket a céljaik eléréséhez. Elég a hazugságból a spamekből és abból, hogy bűntudatod van a munkád miatt! Elég abból, hogy a közösségi média mutatószámait összekevered a valódi kapcsolatokkal és lopott figyelem megszerzésére pazarolod a pénzt! Elég abból, hogy nem vesznek észre. Itt az idő, hogy megtanulj látni, és így mások számára is láthatóvá válj.
A B2B vállalkozások nem a lakosságnak, hanem más cégeknek adnak el. Az egyik legjobb piac, ha ismerjük az eladás fortélyait.
Mi mindent tudhat meg ebből könyvből:
● Hogyan lehetünk kívánatos partnerei egy vásárló cégnek?
● Egyáltalán, hogyan vásárol egy cég?
● Hogyan találjuk meg a legjobb vevőinket?
● Hogyan kell üzletet kötni egy céggel?
● Hogyan lehet eladni annak, aki folyamatosan lekoptat bennünket?
● Melyek a legújabb technikák a céges eladásban?
● Hogyan érhetjük el, hogy a cégek maguk jelentkezzenek azért, hogy vásárlóink lehessenek?
Hiánypótló anyag minden vállalkozónak, üzletkötőnek, cégvezetőnek, akik más cégeknek adnak el. Összefoglalja a modern marketing és eladási módszereket, és gyakorlatban alkalmazható recepteket kínál.
Kinek szól? Mindenkinek, aki a B2B szektorban dolgozik és így cégeknek ad el. Alapvetően a kis cégek jelentik a fő célcsoportot, akiknek ebben nincs gyakorlatuk, de a nagy cégek kereskedelmi osztályai is tanulhatnak új trükköket.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.