Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg.
A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.
A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét.
A kötet tartalmazza a birodalmak múltját elbeszélő történetet, a Morrighant is.
125 pont
Egy hercegnő keresi a helyét az újjászületett világban.
A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.
Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.
EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.
Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Ennek a furcsa ötletektől hemzsegő, kalandos, vidám mesekönyvnek a szerzője, Lewis Carroll a múlt században élt, matematikaprofesszor volt az oxfordi egyetemen. Világhírűvé vált könyve első ízben 1865-ben jelent meg. Azóta – immár a világ gyermekirodalmának klasszikusaként – szinte valamennyi nemzet nyelvén napvilágot látott. Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba – amely valójában álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, a pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget. De megtalálhatjuk e könyvben az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer vagy éppen sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.
Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.
Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.
Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi.
A mítoszokból és tündérmesékből merítő Ezüstfonás varázslatos és sokrétegű története éppúgy elbűvöli majd olvasóit, mint Novik Rengeteg című, Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas regénye tette.
Arlanda egy fiatal boszorkány, aki az Alvilágban él, mely egy végtelen, komor hely, ahol megállt az idő és ahol az elkárhozott lelkek töltik az örökkévalóságig szóló szolgálatukat. Egy nap különös idegennel találkozik, aki fenekestül felforgatja az utó-életét. Daniel egy szerencsétlen véletlen folytán a holtak és az élők világa közt rekedt, és menekülni kényszerül egy rá vadászó démon elől. A lány maga sem tudja miért, de úgy dönt, segít neki, amivel egy olyan útra lép, ahonnan nincs letérés. Kockára teszi saját és szerettei létét, azért, hogy segítsen valakin, akiről azt se tudja, hogy szeret-e. A lányt olyan emberi érzelmek is hatalmukba kerítik, mint a csalódottság, szorongás, bizalom és félelem, melyeket szinte el is felejtett. Mindemellett a saját dilemmái is nyomasztják; valóban helyesen cselekszik? Fény derül arra valaha is, mi történt az anyjával? Megbocsátanak neki azok, akiket kihasznált? Az élet nagy kérdéseit megválaszolni a holtaknak különösen nehéz feladat. Annyi biztos, a válaszokat Odafönt találja, így vállalnia kell a lehetetlent, és egészen a haladó világig menekülni.
Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket. - A svéd szerzőpáros fiatal felnőtteknek szóló trilógiájának első kötete, a Kör, óriási sikert aratott az egész világon, és nagy várakozás előzte meg a folytatást, melyben újabb sötét és misztikus fordulatok borzolják az olvasók idegeit.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.