1973-ban járunk, az utolsó, szigorúan titkos küldetés indul a Holdra. Három űrhajós egy apró űrhajóban, negyedmillió mérföldre otthonától. Negyedmillió mérföldre a segítségtől.
A NASA hamarosan elindítja az Apollo 18-at. Noha a küldetést tudományosnak minősítették, Kazimieras "Kaz" Zemeckis repülésirányító tudja, hogy van egy sötétebb cél is. A hírszerzés felfedezett egy titkos szovjet űrállomást, amely Amerika után kémkedik, és az Apollo 18 lehet az egyetlen esély, hogy megállítsák.
De miközben Kaz azon igyekszik, hogy a NASA legénységét egy lépéssel orosz riválisa előtt tartsa, egy halálos baleset felfedi, hogy nem mindenki az, akinek gondolták. A végletekig fokozódó feszültségben a Fehér Ház és a Kreml csak nézheti, ahogy űrhajósaik a Hold felszínén ütköznek.
Chris Hadfield úgy örökíti meg az űrutazás részleteit, ahogy csak az tudja, aki a valóságban is megtapasztalta.
Izgalmas utazás egy alternatív múltba – Andy Weir
"Tele kozmikus akciókkal, titkos kémekkel, cselszövő oroszokkal, pszichopata gyilkosokkal (időnként mindezekkel egyszerre), valamint hiteles részletekkel." – The New York Times
175 pont
„Izgalmas új hangot hozott a műfajba.” – Mystery Scene
„Eleven, remekül átgondolt, élvezetes.” – The Times (UK)
Mindenkinek van gyenge pontja.
Amikor David Childót, egy korrupt New York-i ügyvédi iroda fontos ügyfelét gyilkosság vádjával letartóztatják, az FBI a szélhámosból lett ügyvédet, Eddie Flynnt kéri fel, hogy vállalja el Child védelmét, és vegye rá, hogy az ügyvédi iroda ellen valljon.
Eddie azonban nem az az ember, akit rá lehetne beszélni arra, hogy egy bűnös ügyfelet képviseljen. Csakhogy az FBI birtokában olyan súlyosan terhelő adatokat tartalmazó akták vannak az ügyvéd feleségéről, amelyek a nő vesztét jelenthetik.
Flynn még a meggyőzőnek tűnő bizonyítékok ellenére is ártatlannak tartja Childót. Mivel az FBI nyomást gyakorol rá, hogy kiharcolja a vádalkut, a férfinak meg kell találnia a módját, hogy bizonyítsa ügyfele ártatlanságát. Közben pedig szerelmét is meg kell óvnia – nemcsak az FBI-tól, hanem az ügyvédi irodától is.
Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül. Ám egy napon a szokásos fák, nyuszik, léghajók helyett valami mást rajzol: egy férfi egy nő élettelen testét vonszolja az erdőben.
Teddy rajzai egyre baljóslatúbbá válnak, miközben a pálcikafigurák realista emberalakokká válnak, amelyek messze meghaladják egy ötéves gyermek képességeit. Mallory egyre inkább gyanakodni kezd. Talán valamilyen természetfeletti erő próbál meg Teddy rajzain keresztül üzenni egy múltbeli megoldatlan bűntényről? Tisztában van vele, mekkora őrültségnek tűnik mindez, mégis nekilát, hogy megfejtse a képek jelentését, és megmentse Teddyt, mielőtt túl késő lenne. A világsiker a magyar olvasók számára ráadásul egészen különleges meglepetéseket tartogat.
A káosz az ógörögből származik, hatalmas űrt vagy szakadékot jelent. Anarchiát. A kiszámíthatatlanság tudományát.
A massachusets-i Cambridge-ben egy késő nyári estén dr. Kay Scarpetta és nyomozótársa, Pete Marino bejelentés nyomán kimennek egy biciklista holttestéhez a kormány Kennedy Iskolájához. A jelek szerint egy fiatal nőt támadtak meg úgyszólván emberfeletti erővel.
Mielőtt Scarpetta központját hivatalosan értesítenék az ügyről, Marino és Scarpetta FBI ügynök férje, Benton Wesley gyanús hívásokat kapnak, állítólag valakitől, aki az Interpolnál van. De ennek semmi értelme. Honnan tudna erről az ügyről az elit nemzetközi rendőri szervezet, és egyáltalán miért érdekelné őket? Hamarosan világossá válik, hogy a zaklatásos támadások esetleg egy névtelen kiberbántalmazó, az ún. Sereghajtó Charlie műve, aki több, mint egy hete már titokzatos üzeneteket küld Scarpettának.
Még Lucy, Scarpetta zseniális technológiai guru unokahúga sem tudja kideríteni, hogy ki lehet ez a személy vagy hogy férhet hozzá titkos információkhoz. Amikor a második haláleset velejéig megrázza Scarpettát, nyilvánvalóvá válik, hogy Scarpetta és a hozzá közelállók egy sokkal nagyobb és veszélyesebb dologgal állnak szemben, mint amit akár csak el tudnának képzelni.
Patricia Cornwell, a New York Times több, mint 100 millió példányban eladott bestsellerszerzője páratlanul izgalmas és lélegzetelállító orvosi-lélektani thrillerrel tér vissza.
Alex Tremain egy kalóz, aki bajba került. Nem akar mást, csak újra megnyitni szülei ötcsillagos szállodáját az Álmok szigetén, Mozambik partjai előtt, ám ehelyett egyre növekvő adósságheggyel kell szembenéznie, az emberei egyre nyughatatlanabbak, és nemrég rúgta ki nem is egy, hanem egyszerre két nő.
És ha mindez nem lenne elég, egy hajó alkalomszerű megtámadása rászabadítja a kínai Triádokat, és hogy tovább bonyolítsa a helyzetét, szó szerint az ölébe hullik a csinos vállalati jogász, Jane Humphries…
Mielőtt rájönne, Alex belekeveredik két különböző, de egyformán veszélyes vállalkozásba – az egyik a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkba viszi, és eleget fizet ahhoz, hogy újra megnyissa a szállodáját, a másik pedig élete szerelmével kecsegteti. Vajon sikerül Alexnek az utolsó akciója, és megszerzi mindkét főnyereményt?
Tudni akarod, ha hazudnak neked? A mobilod megmondhatja. Persze egy ingyenes appnak is lehet nagy ára... Riccardo Merisio élete egy nehéz szakaszán jutott túl, de fokozatosan újra megtanult mosolyogni. Új állása van, és egy kolléganőjével talán valami komolyabb kapcsolat is elkezdett kibontakozni. Egy este azonban, miközben Annával csetel, megjelenik egy felirat a mobilja kijelzőjén, ami arra utasítja, töltsön le egy WhatsTrue nevű applikációt. A felszólítás elől nem sikerül kitérnie, és attól a pillanattól kezdve, hogy az app föltelepült, különös dolgok történnek: a beérkező üzenetek mind nagyobb része mellett tűnik fel egy kis, figyelmeztető sor, miszerint az illető épp hazudik. Vajon mi ez? Valami pimasz reklámfogás? Vagy a program valóban képes megállapítani, mikor nem mond igazat az ember? Riccardót egyre inkább hatalmába keríti a paranoia, már szinte senkiben sem bízik, s úgy érzi, leomlanak a határok a valóság és a képzelet között. Federico Baccomo intelligens és eredeti regényében semmi sem fekete vagy fehér. A szereplők egyszerre csalók és megcsalatottak, miközben a történet korunk releváns kérdéseit feszegeti: Párkapcsolatunk kezelését milyen mértékben bízhatjuk rá a modern technológiára? Épülhetnek-e őszinte érzelmek hazugságokból álló alapokra? Érdemes-e a tökéletességet hajszolni, vagy alkudjunk meg, és próbáljunk egyszerűen boldogok lenni?
Dallas Mayweather évekkel ezelőtt elvesztette először a családját, aztán a feleségét is. Azóta a férfi magányosnak érzi magát, és nem találja a helyét a világban. Szabadidejét azzal tölti, hogy misztikus, megmagyarázhatatlan dolgokról olvas az interneten. Talán azért, mert választ keres arra, hogy miért bánt így el vele az élet. Egyszer egy ilyen kutatás során egy weboldalon talál egy szokatlan rituálét: A „Liftes játék” egyfajta városi legenda, ami arról szól, hogy ha az emeletekhez tartozó számozott liftgombokat az ember megadott sorrendben végignyomkodja – olyan módon, mintha egy kódot írna be –, akkor a felvonó elviszi utasát a túlvilágra. Dallas úgy dönt, megpróbálkozik a dologgal: Panelházuk liftjében megkísérli beírni a weboldalon látott számsort, és a megadott sorrendben végigutazik az emeleteken. Hibát követ el, ugyanis élete onnantól egy merő rémálommá változik: Összekeveredik az ébrenlét az álommal, a valóság a képzelettel, az e világ a túlvilággal. A férfi egy olyan helyen találja magát, ahonnan talán egyáltalán nincs kiút. Ott is marad örökre...Hacsak egy olyan személy a segítségére nem siet, aki képes felvenni a harcot a Dallast csapdába ejtő „árnyemberekkel”.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.