Anglia, 1840. Cassandra Austen imádott húga, Jane halála óta, immár két évtizede egyedül él, napjait a barátok és rokonok látogatása tölti ki, és persze a húga jó hírnevének megóvásába fektetett csendes, eltökélt munka. Cassandra, aki már betöltötte hatvanadik évét, és egészsége egyre törékenyebb, meglátogatja Kintburyben Fowle-ékat, régen elhunyt vőlegénye családját. Jane kincset érő leveleit keresi. Amikor házigazdáját és a minden lében kanál szobalányt kijátszva a levelek nyomára bukkan, nemcsak Jane-nel, de saját magával kapcsolatos titkokkal is szembesül. Vajon hajlandó lesz a világ szeme elé tárni életének legbensőségesebb részleteit, vagy tűzre veti húga hagyatékát?
Az Austen kisasszony felváltva mutatja be a parókia életét és Cassandra élénk, a Jane-nel töltött évekről szóló emlékeit, közben megismerhetjük Jane zseniálisan elképzelt elveszett leveleit. A még sosem hallott történet Cassandráról szól, aki a legfontosabb szerepet töltötte be Jane életében. Gill Hornby rendkívüli empátiával, összetett érzelmek ábrázolásával és szellemességgel ismeri el Cassandra érdemeit. A nő, akit életre kelt, éppen olyan elragadó, mint akármelyik Austen-hősnő.
100 pont
A széles ívű cselekmény a háború előttől napjainkig vezeti el az olvasót, akit bizonyára nem ér meglepetésként, hogy az író élesen veti föl, és körültekintően igyekszik megválaszolni a hősei sorsában rejlő történelmi és egyben hétköznapi – mindnyájunk mindennapjaihoz tartozó – kérdéseket. Családi-rokoni és munkatársi kapcsolatok, barátság és szerelem fűzi egymáshoz a regény hőseit és hősnőit, akiknek viszonyait mégsem a véletlen alakította csupán, hanem társadalmunk fejlődésének törvényszerűségei is. Maguk a hősök is fejlődnek, változnak: ezért is volna nehéz kiragadni valamely problémát az ábrázoltak közül, s rámondani, hogy „az író ezúttal ezt állította műve középpontjába”… Önfeláldozás és családi zsarnokoskodás, barátság és árulás, szerelem és hűtlenség? Mindez együtt: a hazafiság és a szocializmus, a nemzedékek ellentéte, az érvényesülés módjai és lehetőségei – mindezeket a problémákat hordozzák Berkesi regényalakjai. A cselekmény izgalmas, kalandos, de az író azt szeretné, hogy az olvasó ne csupán izguljon hőseiért, hanem töprengjen, gondolkodjék is sorsuk alakulásán…
Anchee Min, a kiváló történelmi regényírónő Orchidea császárné című műve a Tiltott Városba kalauzol bennünket, hogy beavasson egy fiatal császári ágyas – a későbbi utolsó kínai császárné, Ce-hszi – lenyűgöző történetének részleteibe.
Min csodálatos eposzt sző a vidéki lány alakja köré, és egyes szám első személyben tárja elénk a gyönyörű Orchidea életének alakulását. Orchideának a csábítás különféle eszközeivel, ugyanakkor intellektuális képességeit is latba vetve sikerül fokozatosan magához ragadnia a hatalmat. A történet második és egyben utolsó részéből Az utolsó császárné című kötetből pedig megtudhatjuk, miként lett a fiatal nőből határozott, erős kezű vezető, aki több mint negyven évig uralta Kínát.
1914-ben a temesvári értelmiség vezető köreihez tartozó Niamessny házaspár rokonai, barátai, ismerősei indulnak a frontra. Hamarosan megérkeznek Temesvárra a sebesültszállító vonatok. A szerző fogadóbizottságot szervez a város asszonyaiból, hogy a pályaudvari veszteglés során a sebesültek szenvedéseit enyhítsék. A háború végét követő szerb, majd román megszállás alatt Temesvár nem akar beletörődni a megszállásba, elszakadásba: fegyveres ellenállás szerveződik. Az elárult összeesküvők egyik vezére Niamessnyék tizenhét éves fia… Manaszy Margit sodró lendületű naplójának első kiadása Herczeg Ferenc méltató ajánlásával jelent meg, s a két háború közt számos kiadást megért.
1725, Szentpétervár. Nagy Péter, minden oroszok szeretett és rettegett cárja a halálos ágyán fekszik a Téli Palotában. Vajon ki lép utána a trónra? Egyetlen fia halott, unokája még túl fiatal az uralkodáshoz. Új cár nélkül Oroszországban eluralkodhat a káosz. A cár második felesége, a jobbágysorból felemelkedett Katalin kellő érzékkel és némi ármánnyal úgy mozgatja a szálakat, hogy ő maga kerülhessen a trónra.
Katalin, alias Marta Skawronska nyomorban született, de szépségének és intelligenciájának köszönhetően Európa egyik legnagyobb birodalmának uralkodójává válik.
Ellen Alpsten, miközben bemutatja az első orosz cárnő rögös életútját, élénk és hiteles képet fest a korabeli Oroszországról, a fényűző cári lakomákról és orgiákról, az udvari intrikákról és a kegyetlen háborúkról. Ragyogó portrét fest Nagy Péterről is, a zseniális, de sokszor kegyetlen cárról, aki mindenen és mindenkin keresztüllépett, hogy valóra váltsa nagyratörő céljait.
A történelmi regényfolyam Habsburg Mária és II. Lajos magyar király fiatalságát és házasságát mutatja be, melynek korán véget vetett a katasztrófával végződött mohácsi ütközet 1526-ban. A cselekménysoron végighúzódó, hol kisebb, hol nagyobb szerepet kapó fő motívum egy aranyszív-medál mint szerelmi szimbólum, amelyet Lajos viselt haláláig, majd pedig Máriához került, és amelyről a végrendeletében is megemlékezett.
KULT Könyvek
A Familiárisok - A pendle-dombi boszorkányok című Sunday Times bestseller szerzőjétől
SUNDAY TIMES BESTSELLER
Két nő, akiket összeköt egy gyermek és egy titok, amely mindent megváltoztat.
London, 1754. Hat évvel azután, hogy törvénytelen gyermekét, Clarát megszülte és a lelencházban hagyta, Bess Bright visszamegy lányáért, akit nem is ismer. Attól tart, hogy Clara nem is élte túl a csecsemőkort, de kiderül, hogy a kislányt valaki már örökbe is fogadta. Bessnek tótágast áll az élete, miközben igyekszik kideríteni, hogy ki fogadta örökbe Clarát - és miért.
Bess szállásától nem messze, London külterületén él egy fiatal özvegy, aki már egy évtizede nem hagyta el az otthonául szolgáló nagy, komor házat. Orvos barátja - aki a lelencházban dolgozik - rábeszéli, fogadjon pesztrát a lánya mellé. Az özvegy azonban nem biztos benne, hogy jó ötlet beengedni egy idegent az életébe. A múlt fenyegető árnyai azzal riogatják, hogy feldúlják gondosan elrendezett világát.
„Az új Hilary Mantel” – Cosmopolitan
„Fantasztikus meseszövő fantáziával megírt alkotás” – Good Housekeeping
„Lebilincselő történelmi regény, amely nyomban beszippantja az embert” – Kiran Millwood Hargrave, a The Mercies című regény szerzője
„Lebilincselő és megindító” – Libby Page, a Strand című bestseller szerzője
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.