Eötvös Józsefet elsősorban mint regényírót tartja számon az irodalomtörténetírás. Megbecsüléssel emlékezik meg emellett természetesen az állambölcselő és a költő, az államférfi és a politikai publicista teljesítményéről is. A szónokról azonban hallgatni szokás. A műfajok hierarchiáját meglehetősen szűkkeblűen értelmező hazai gyakorlat a szónoklatot általában amúgyis kiiktatja az irodalom köréből, de Eötvös beszédeit az átlagosnál is jobban sújtja a meg nem érdemelt feledés. Szónoki műveit összegyűjtve hetven esztendeje adták ki utoljára, behatóbb elemzésüket nemcsak az összefoglaló irodalomtörténetek mellőzték, de a róla készült tanulmányok, sőt monográfiák is. Napjaink hazai olvasója így aligha sejti, hogy benne legnagyobb és – főbb elveit tekintve – máig időszerű hazai szónokaink egyikét is tisztelhetjük. Az Eötvös-beszédek iránti közöny az ellenforradalom negyedszázadában alakult ki: azok tartalma, a szabadság, a jogegyenlőség és főképp a testvériség eszmevilága merőben idegen volt a Horthy-rendszer szélsőséges nacionalizmusától. A személyi kultusz felfogása pedig az író európaiságában talált kivetnivalót, s még inkább a beszédek hangsúlyozott liberalizmusában. E polgári ideológiát sokáig csupán mint a szocializmus ellentétét szemlélte a marxista irodalomtudomány – hogy nem csupán ellenpárja, de előzménye, előkészítője, illetve egy kiváltó katalizátora is volt az utóbbinak, arról jobbára megfeledkezett.
kiadó
megjelenés
2011
hossz
844 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Ezekkel együtt is megveheted