Beleolvasok

Apás szülés

Amikor otthagytam a feleségemet abban a halottfehér kétágyas szobában, majd a folyosóról visszafordultam, hogy még egyszer ránézzek, akkor nem is a látvány, a feleségem beesett arca, de sokkal inkább e jellegzetesen férfias gesztus tűnt úgy utólag, mint a vereség szörnyű, végleges belátása. A Nyugat-Magyarországon játszódó történet főhőse, Gergely, a rendszerváltás utáni években kezdi meg felnőtt életét. A főiskola elvégzése után hamarosan rájön, hogy a diplomájával nem fogja sokra vinni. Bioboltot nyit Szombathelyen, és a nyugati határ közelségét kihasználva alkoholcsempészéssel egészíti ki keresetét. Így éli életét a kilencvenes évek ifjúsági szubkultúrájának közegében, a háttérben egy szerteágazó családdal, amely a rendszerváltás körüli néhány évtized számos lehetséges életpályáját felvonultatja. Egy napon aztán találkozik Évivel, akivel neveltetésük és életfelfogásuk számtalan különbsége ellenére olyan boldog és harmonikus párt alkotnak, mint a lajhárok, a boldog lajhárok az állatkertben. Minden úgy alakul, ahogy írva van: templomi esküvő, nyolcvan személyes lakodalom, nászút Szlovéniában, és a gyermekáldás sem várat magára sokáig Vagy mégsem ilyen egyszerű az élet? Lanczkor Gábor negyedik regénye a részletek iránti figyelem, a visszafogott, pontos helyszín- és jellemrajz, a minden keresettséget nélkülöző előadásmód révén ad emlékezetes képet egy korszak és egy régió létlehetőségeiről.

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2024-06-27

  • hossz

    132 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9789636766573
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 389 Ft

320 pont