A második esély olyan utópisztikus remény, amiben sem Vica sem Dimitrij nem hisz. Elvégre ki bírna megbocsátani nekik, amikor annyira súlyosak a bűneik, hogy már létezni is nehéz a rájuk nehezedő múlt préselése alatt? Ami kérlelhetetlenül tolja bele őket olyan döntésekbe, amikről kívülről ránézve ők is tudják, hogy rosszak – egyenesen embertelenek –, azonban semmilyen más kiutat nem látnak, hogy a sok-sok akarat és vágy által kevert hatalmi szövedék ne tekeredjen halálos fojtásként a nyakukra. Ami már így is szorongat, és lassan nem marad más mód szabadulni a természetes és mesterséges zsarnokok túl szoros pórázától, mint hogy az ember kegyetlenül elvágja az őt gúzsba kötő szálakat. Akárkihez is vezetnek azok. Akármilyen sok emlékből fűződtek össze. Akármilyen fájdalmas az elszakításuk.