Anémia

A regény egy orvosi meghatározással, az anémia leírásával nyit: egy olyan vérrendszeri rendellenességgel, amelyben a szervezet elveszíti oxigénszállító képességét. Ez nem nyitány. Ez a kulcs. Az egész regény egyetlen hosszú, fájdalmas, fenséges metafora: a társadalmunk anémiás, és végletesen elvérzett. Nincs elég vas. Nincs elég oxigén. A vér kering, de nem él. Ez a regény vigaszt nyújt, de valami sokkal veszélyesebbet is kínál: a ráismerést. A felismerést, hogy nem azért vagy beteg, mert gyenge vagy, hanem mert a világ körülötted anémiás. Az egyetlen gyógyszer – az, amelyik fáj, amelyik megrettent, amelyik kimondja az igazságot – talán éppen az, akit a legjobban szeretsz, és aki az imént lopta el hited ikonját, hogy megvédjen egy olyan igazságtól, amelyet képtelen lennél elviselni. Mondatai olyanok, mint egy csepp vér: kicsik, sötétek, sűrűek. Íme a nő, a kémia nyelvén leírva: víz nélküli vér, vénák és nem artériák. Íme a város, a kőolaj nyelvén leírva: A vér helyett kőolajat bányásztak. Íme a szerelem, a fizika nyelvén leírva: centripetális és centrifugális erők. Ez a stílus nem tanulható – ez megtörténik, mint a láz, mint a látomás, mint a tűzvész. Íme, amit a regény kimondatlanul üzen: a társadalom elveszítette a férfias elvet, az apát, azt, aki a falakat tartja. Az apa hiányzik, halott vagy lehetetlen. Ebben a vastól és oxigéntől megfosztott világban a férfias elv megtört vagy hiányzik, így a nő marad az egyetlen szervező erő. Arsenia tartja a házat. Suzana vagy Atanasija tartja a szerelmet. Hidegsége nem közöny, hanem pajzs, védelem egy olyan világ ellen, amely nem érdemli meg a melegségét. Keménysége nem kegyetlenség, hanem az egyetlen dolog, ami még nem tört meg. Ő a gyógyszer, de egy kényelmetlen gyógyszer, amely fáj, amely megnyugtatás helyett az igazat mondja. Ő a legfőbb orvosság minden olyan társadalom anémiájára, amely elveszítette Istenét. Arzén, a méreg. Arsenia, a nő. A szerelem a méreg alatt él, a méreg mélyén, a méreg dacára. Ez az egész regény egyetlen mondatban: a szerelem az egyetlen dolog, ami túléli a mérget, amelyet a társadalom önmagának beadott. Az Anémia azoknak a regénye, akik valaha is érezték, hogy a világ elveszít valami meghatározhatatlant, és akik ebben a veszteségben erősebb jelenlétet éreztek, mint bármely más valóságban. Olyan mű ez, amely egy elvérzett társadalom fájdalmas metaorájaként ölt testet; egy könyv, amely káosznak tűnik, de valójában egy olyan katedrális szerkezetét őrzi, amelynek minden üvegablaka betört, ám amelyeken keresztül a fény mégis áradóan, megváltóan és hatalmas erővel tör be.