Ami maradt belőlem borító
Beleolvasok

Ami maradt belőlem

A Tokióban játszódó történet valós eseményeken alapul: miközben Szumikó, a fiatal ügyvédnő édesanyja, Rina gyilkosát keresi, egy nem mindennapi bűntény nyomaira bukkan. Szumikó apja egy vakareszaszeját, vagyis házasságromboló ügynököt bízott meg és hatalmazott fel, hogy viszonyt kezdeményezzen a feleségével. A vakareszaszeja és Rina azonban egymásba szerettek, amellyel drámai események láncolatát indították el, örökre meghatározva ezzel Szumiko életét.  A különböző nézőpontokból elbeszélt regény két idősíkon játszódó, különös nyomozás története, amely szembesít azzal a kérdéssel is, hogy milyen következményei lehetnek a szerelem nevében elkövetett tetteinknek.  Stephanie Scott szingapúri-brit írónő Délkelet-Ázsiában született. Angliában tanult irodalmat és kreatív írást, a Brit-Japán Jogi Egylet tagja. Az Ami maradt belőlem című könyvéhez végzett antropológiai kutatásával kiérdemelte a Brit-Japán Egyesület Toshiba-ösztöndíját, és elnyerte az A. M. Heath-, valamint a Jerwood/Arvon prózaírói díjat is. Műve a kimagasló elsőkönyveseknek járó Bridport/Peggy Chapman-Andrewsdíj rövidlistájára is felkerült.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Ami maradt belőlem borító

+

Oliva Denaro borító

+

Londonból szeretettel borító
9 897 Ft

495 pont