Álomszövő borító
Beleolvasok

Álomszövő

A ​lángoló autóból kimentették, de a Fiú olyan álomvilágba menekül, ahonnan a valóság nem ránthatja vissza egykönnyen. Kómába esik.
Amikor tekintete álomba néz, nem akarja az igazságot. Nem is emlékszik rá. A valóság azonban áttör a homályon, a múlt fehér lapjai apránként színesednek ki, de a Fiúnak hosszú utat kell megtennie, amíg a szeme valóban kinyílik, és ő megláthatja azt, ami elől menekült. Amíg alszik, a valóság és a képzelet egyre inkább összefonódik, sőt hatással lesz egymásra. Ismerősei és a kórház dolgozói beleivódnak álmába, de közben különös átváltozáson mennek keresztül. Nem mindennapi figurákká válnak, akik néhol sejtelmesek, helyenként furcsák, titokzatosak, még szórakoztatóak is, de mindenképpen szerethetők, miközben válságos helyzetekben segítik vagy akadályozzák a Fiú titáni tusáját önmagával, a múltjával.

A kórházi valóság és az álom szürrealitása feszül egymásnak ebben a fordulatos és izgalmas történetben, ahol az eseményeket mély érzelmek mozgatják a háttérből. Hihetetlen tájakkal, kalandokkal átszőtt álom ez, varázslatos utazás és küzdelem is egyben. Kegyetlen harc az ébredésért, harc az elemekkel, harc a Lányért, és harc a Borzalmas Asszonnyal, aki nem akarja az ébredést.

Ki ő valójában? És ki a Lány? Ki a barát és ki az ellenség ebben a kifordult világban, ahol minden megtörténhet. A válaszok a Fiú számára elérhetetlen valóságban vannak, neki mégis meg kell találnia azokat, át kell látnia az álom leplén, hogy végre szembenézhessen a jövőjével.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2015-12-10

  • document icon

    hossz

    234 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789630977975
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Álomszövő borító

+

Holdbéli utazás borító

+

Elbeszélések 1929-1930 borító
2 360 Ft

119 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud