Állva maszturbálok borító
Beleolvasok

Állva maszturbálok

Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Azóta a világ békésebb, kellemesebb, szerethetőbb hely lett, és jól látszik, hogy a covid után már soha semmilyen katasztrófa nem érheti többé az emberiséget. Ja, de! Méghozzá folyamatosan. Megállás nélkül. Azóta is. De ha nem így lenne, akkor is megmaradnának azok a hétköznapi, apróbb vagy nagyobb szorongások, amelyek Ágota esetében például a jeges verítékhez és körömágytépkedéshez vezetnek. Benedek Ágota új könyvében ezeket a szorongásokat veszi sorra, felfejtve azt is, mi történt vele a karantén óta eltelt két évben. Szorongás amiatt, hogy az útleveled pont akkor nem lesz meg, amikor a háborúban menekülni kell. Hogy pontosan annyira nehezedre esik feldolgozni életed első szerelmi csalódását, mint Taylor Swiftnek. Szorongás Putyintól, a természetben pisiléstől, a méhszájtágítástól és az abortusztól... A sor végtelen.  A jó hír azonban, hogy az orvosság egy könyvnek álcázott xanaxos dobozban érkezik: mert miközben Ágota könyvét olvassuk, olyan, mintha egy stand-up műsort néznénk, amely a legkeményebb és legdrámaibb témákat járja körül kíméletlen humorral, bátran. És ez egyszerre megindító és felszabadító.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    közzététel

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    268 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636041670
Formátumok

Egy könyv, amiről nehéz beszélni anélkül, hogy ne magunkról beszélnénk. Nem biztos, hogy rossz – inkább az biztos, hogy nem nekem szólt. Mégis van benne valami szerethető: a humor. Kinek ajánlom? Nőknek azért, mert ennyire humoros olvasmányt régen nem olvastam. Férfiaknak pedig azért, mert... Nem lehetsz igazi lovag, ha meg sem próbálod megismerni a női lélek bugyrait.

Ezekkel együtt is megveheted

Állva maszturbálok borító

+

Mata Hari – Párizs felkelő napja borító

+

Angyalfa borító
8 679 Ft

435 pont

Vélemények (1)

4

1 értékelés

László

4

Egy könyv, amiről nehéz beszélni anélkül, hogy ne magunkról beszélnénk. Nem biztos, hogy rossz – inkább az biztos, hogy nem nekem szólt. Mégis van benne valami szerethető: a humor. Kinek ajánlom? Nőknek azért, mert ennyire humoros olvasmányt régen nem olvastam. Férfiaknak pedig azért, mert... Nem lehetsz igazi lovag, ha meg sem próbálod megismerni a női lélek bugyrait.