A pillangófaA kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, azután lassan megerősödött. Törzse előbb hajlékony botocskához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett...

„Kellően felpaprikázott hangulatban lépett be az irodába, majd táskáját az asztalra csapva,  nekiállt, hogy levetkőzzön. Kabátját a fogasra akasztva, gyors pillantást vetett a tükörbe, és akkor látta meg, hogy a haja ott hátul, égnek áll. És ő így jött végig az utcán! Az ágaskodó tincset lesimította, sötét szemüvegét pedig kicsit feljebb tolta az orrán. Nem volt rá igazán szüksége, csupán kis dioptria volt az egyik lencsén, de úgy gondolta, a negyvenes évei elején  érdekesebbé, modernebbé, talán fiatalosabbá is teszi, a sötétített foncsorozású, divatos szemüveg. Ez tette-e, vagy csak a sors játszott vele aznap reggel, de minden balul ütött ki. A szemüvegtől függetlenül, sötéten látta az egész világot, és benne önmagát. Ekkor kopogtak az ajtón, és a kolléganője lépett be. A harmincas, vörös kis nőt lopva gyakran elnézegette, amint előtte haladt a folyosón. Jó alakú, frissen elvált asszony volt, gyerek nélkül. Azt ugyan nem tudta, van-e valakije, mégsem mert kezdeményezni. A nő most mosolyogva üdvözölte, majd rákérdezett: hallottam, a kisfőnök megjegyzést tett a késésedre. Mi volt veled ma reggel? Á, minden balul ütött ki – és elkezdte mesélni a kálváriáját. A nő láthatóan érdeklődéssel hallgatta. Azért ezt te eltúlzod egy kicsit – mondta. Nem olyan sötét a világ, amilyennek te látod! Végül is, gondolj csak bele. Sikerült bezárnod a lakásajtót? Igen. Elcsúsztál a vizes kövön? Nem. Na, de a járdán! – vetette ő közbe. De nem tört el egyetlen csontod se! Még a kabátod se lett piszkos! Igaz. Beértél a munkahelyedre? Hát persze, de el is késtem! Fejedet vették? Nem. Na, látod! Vedd csak le ezt a sötét szemüveget, azon keresztül látod te olyan sötéten az eseményeket! Azzal, hogy szavának érvényt szerezzen, a kis vörös odanyúlt, és olyan gyengéd mozdulattal vette le az orráról a szemüveget, hogy az fölért egy cirógatással! Egész melege lett tőle. Lehet, hogy mégis kezdeményezhetne valamit ennél a kis nőnél?!”

 

Az Ad Librum kiadó gondozásában, 2018 novemberében jelent meg a szerző „Az élet írta” című kötete, amely 7 fejezetcím alatt, 67 rövidebb-hosszabb novellát tartalmaz. Az írások között - a fejezetcímekhez igazodva -, található „különös”, „önös”, „erotikus”, „fájdalmas”, „állati”, „kriminális” és „úti” témájú is. A kiadványban, a korábbiaktól eltérően, illusztráció nem szerepel, ugyanakkor a tárgykörök alá sorolt novellák változatossága, színessége kárpótolja az olvasót. A könyv mottója utalás arra, hogy az író honnan merítette témáit, melyet a következőképpen fogalmazott meg:„Az élet írta, én csak lejegyeztem. A többit kitaláltam.”

„Tagadhatatlan, odavagyok a könyvekért. Szeretek olvasni,a legjobb kikapcsolódás számomra egy nívós könyv. Több kedvenc olvasmányom is van, de a legkedvesebb mind közül a „Boszorkányok pedig nincsenek” című. Persze, a tartalomnak köze nincs Könyves Kálmán királyunk híres mondásához, mégis, a legnagyobb hatással ez a könyv volt az életemre...Kezdhetném azzal, hogy ez a legkedvesebb könyvem egyszer csakszőrén-szálán eltűnt. Hogy hová lett, máig nem derült ki. Fiatalabbkoromban ugyan többször is lakhelyet változtattam, a költözéspedig tudottan nagy felfordulással jár, amikor is megeshet, hogyelmarad tőlünk egy és más. Persze az is lehet, nem így keveredettel, csupán valamelyik haverom nem adta vissza a kölcsönbe kértkönyvemet.Egyszóval, komoly lelki traumaként éltem meg, amikor kerestem,de nem találtam a kedvencemet. A helyzetet csak súlyosbította,hogy régóta nem adták ki, és még a könyvtárakban sem akadtam rá,hogy újraolvashattam volna. Elkeseredésemben úgy gondoltam,ettől az élvezettől egyszer és mindenkorra megfosztott a sors.Ezért is ért szinte sokként, amikor egyik könyvesbolti nézelődésemsorán, a mustrára kitett, új kiadású könyvek között megláttam egypéldányt belőle. ..

Ebben a – vírustól, háborútól nyomasztó – viharos időszakban milyen nagy szükség van a kedves mesékre, amelyekkel a gyermekek megnyugtathatók, és biztonságérzetük növelhető.
A csodák nem haltak ki, a világ élhető, élvezhető. Csupán annyi kell hozzá, hogy nyitottak legyünk, fogékonyak a természet szépségei iránt, és képesek legyünk elmerülni a bennünket körülvevő világ tényleges csodáiban.
Jó szívvel ajánljuk minden szülőnek ezeket a meséket, amelyek révén gyermekükkel együtt beleélhetik magukat a történetkék fantáziadús, képzeletbeli világába, és ezáltal, ha csak kis időre is, függetleníthetik magukat a szürke hétköznapok riasztó egyhangúságától.

Játék nyelvvel, gondolattal, formával százhuszonnyolc ikerhaikuban.

Kizárólag 18 éven felülieknek!
A háború nemcsak a győztesekről és a vesztesekről szól. Hanem sokkal többről
Egy férfiról, akit többször is elárultak
Egy öreg emberről, aki nem tehetett arról, hogy minek született.
Egy fiatal lányról, aki csak túlélni akart.
Egy kislányról, aki már csak a babáját szorongatta egy lebombázott városban.
Egy nőről, aki váratlan szövetségest kap egy pokoli csapdában.
Egy fiatal férfiról, aki maga is áldozata lett egy embertelen világnak.
Egy fiúról, aki csak szeretni akart.
Egy férfiról, aki olyan dolgokat  látott, amelyek örökre megtörték a lelkét.
Ilyen hát egy háború valódi arca!
Ebben a könyvben az író megmutatja, hogy milyen egy háború azok szemén át, akik valóban átélik a borzalmakat!
„A legtöbb ember csak híradóban lát háborút, ott pedig olyan az egész, mintha csak egy akciófilm jelenete lenne. Az erőszak nem is valóságos. A tv-ben nem fájnak a pofonok, a filmben lelőtt színész a jelenet végén feláll és leporolja a nadrágját. Az agyat becsapja ez a különbözőség. Hogy volna szörnyű valami, hacsak egy aprócska rész egy lövöldözős moziból.”

Donka Krisztina Lélekhangok című, verseket és meséket egyaránt tartalmazó kötetét az olvasók szíves figyelmébe ajánlom. Eredeti, letisztult, lüktető, érzelmes verssorai magával ragadják az embert. A szerző bensőséges gondolatai csillagokként ragyogó tükröt állítanak elénk, és tiszta, szívből jövő sorai megkapó egységet alkotnak a versek hatására újra meglelt emberi mivoltunkkal. 
A kötetben megjelent mesék egyszerűek, rövidek és tanulságosak. A szerző fogalmazása és eredeti látásmódja a klasszikus mesék hagyományához igazodik. Nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is tanulságosak Krisztina szavai, természet iránti szeretete, és a szerző belülről fakadó, a kedves olvasónak feltárt érzései. Ezért a meséit minden korosztálynak szívből ajánlom!

Visszanézve egy élet tapasztalataira a szerző izgalmas játékba vonja be az olvasót: nem a bölcsek szerepében beszél, nem a tudását osztja meg velünk, hanem a kétségeit, megannyi feszélyező és kényes kérdést hatalomról és ölelésről, a globális szegénység és a jólét közös irgalmatlanságáról, irodalmi tabukról és zsidó-keresztény identitásról. Egy önfegyelmezőn zabolátlan lékekkel találkozunk mini-esszékben, vallomásokban. Egyfajta "füves könyv" ez, amelyben egy apa két felnőtt fiát szólítja meg, de rajtuk keresztül velünk is beszélget közös dolgainkról.

A ​lángoló autóból kimentették, de a Fiú olyan álomvilágba menekül, ahonnan a valóság nem ránthatja vissza egykönnyen. Kómába esik.
Amikor tekintete álomba néz, nem akarja az igazságot. Nem is emlékszik rá. A valóság azonban áttör a homályon, a múlt fehér lapjai apránként színesednek ki, de a Fiúnak hosszú utat kell megtennie, amíg a szeme valóban kinyílik, és ő megláthatja azt, ami elől menekült. Amíg alszik, a valóság és a képzelet egyre inkább összefonódik, sőt hatással lesz egymásra. Ismerősei és a kórház dolgozói beleivódnak álmába, de közben különös átváltozáson mennek keresztül. Nem mindennapi figurákká válnak, akik néhol sejtelmesek, helyenként furcsák, titokzatosak, még szórakoztatóak is, de mindenképpen szerethetők, miközben válságos helyzetekben segítik vagy akadályozzák a Fiú titáni tusáját önmagával, a múltjával.

A kórházi valóság és az álom szürrealitása feszül egymásnak ebben a fordulatos és izgalmas történetben, ahol az eseményeket mély érzelmek mozgatják a háttérből. Hihetetlen tájakkal, kalandokkal átszőtt álom ez, varázslatos utazás és küzdelem is egyben. Kegyetlen harc az ébredésért, harc az elemekkel, harc a Lányért, és harc a Borzalmas Asszonnyal, aki nem akarja az ébredést.

Ki ő valójában? És ki a Lány? Ki a barát és ki az ellenség ebben a kifordult világban, ahol minden megtörténhet. A válaszok a Fiú számára elérhetetlen valóságban vannak, neki mégis meg kell találnia azokat, át kell látnia az álom leplén, hogy végre szembenézhessen a jövőjével.

„Az utolsó métereken a hosszútávfutó is ráerősít. Most, nyolcvan évesen, lázas munkával igyekszem elvarrni úgynevezett életművem még szabadon lengedező szálait. A fél életem azzal telt el, hogy kezdő vagy haladó pályatársaimnak segítettem, ahol csak tudtam. Most, a finisben, talán van némi jogom egy kicsit önzőnek lenni és csak a saját opuszaimmal foglalkozni. Kivontam hát a forgalomból magam, úgy élek, mint a kódexmásoló szerzetesek hajdanán.”

A Kossuth- és József Attila-díjas Baranyi Ferenc – akit indulása óta elsősorban közéleti költőnek tart a közönség, bár ő maga inkább kedveli a „közszolgálati költő” kifejezést – egyfajta számvetését tartja kezében az olvasó, verseket, visszaemlékezéseket kor- és pályatársakra.