Beleolvasok

Akkor a hársak épp szerettek

Legendaoszlató emlékezések és dokumentumok Ady Endre váradi életéről

Dénes ​Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki "kárhozottan" kóborol a "váradi éjben" majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert "Akkor a hársak épp szerettek"

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

5 070 Ft

255 pont