„Nehéz és vigasztalan időknek a fia Ábel, kinek játékos-komoly vélekedéseit és cselekedeteit úgy kell nézni, annak a kornak a fátyolán keresztül. Jellemének és kedélyvilágának dolgában némileg talán hasonlít az írójára. S ez nem is volna csoda, mert gyermekkoromnak és ifjúságomnak sok fénye szövi be és sok felhője lengi körül az ő világát . Bátran mondhatom tehát, hogy ez a hasonlóság nem több, mint a fény és a felhő játéka, vagyis az Ábel emberi mosolygása. S ha ez így van, akkor a játékos mosoly mögött Ábelnek az a vágya rejtőzik, hogy az én atyai önzésemen túlhaladva, ő a székelység ábrája legyen.” (Tamási Áron)