A túlnyomórészt prózai, itt-ott verses komédia – inkább bohózat, mint vígjáték – csupa jókedv, csupa móka, csupa bujkáló poézis. Hangja a Szentivánéji álom táncos könnyedségére, tündéri játékosságra emlékeztet. Fõalakja: Falstaff a IV. Henrikben hódította meg elõször a közönséget. A pocakos lovag itt már kissé más, öregebb és ostobább, de éppen olyan mulatságos, mint a IV. Henrikben. Hetykesége most halkabb, hiszen alaposan megcsúfolják a windsori polgárasszonyok. A darab Shakespeare egyetlen olyan mûve, melyben a vezetõ szerepeket javarészt a polgárok játsszák. Iróniája a nemesurak ostobaságát és kapzsiságát teszi nevetségessé.