„A ​tengeren különös látvány várta. A Saint-Ferdinand, mint valami szalmakazal, óriási lángokkal égett. Mikor a kalózok el akarták süllyeszteni a spanyol hajót, nagy rako­mány rumot fedeztek fel rajta, s mivel az Othello bőviben volt ennek az italnak, puncségetést játszottak a nyílt ten­geren. Megbocsátható szórakozás olyan embereknél, akik a tengeri élet egyhangúságában minden alkalmat megra­gadnak, hogy változatosabbá tegyék unalmas napjaikat. Mikor a tábornok a Saint-Ferdinand mentőcsónakjába szállt, ahol már hat erőteljes matróz várta, figyelme aka­ratlanul is megoszlott a fáklyaként lobogó vitorlás s le­ánya között, aki férjére támaszkodva hajójuk végén állt. E sok emlék viharzásában s szemben Hélène fehér ru­hájával, mely maga is lobogott, mint valami makulátlan vitorla, s ahogy az óceán felett meglátta ezt az elragadó és büszke arcot, mely magasztos szépségében mindenen, még a vad tengeren is uralkodott, a tábornok, a katonák gondtalanságával, máris elfeledte, hogy bárkája a derék Gomez sírján úszik…”A harmincéves asszony – részlet