A ​vén telepes Carmelo története Remenyik Zsigmond különböző kötetekben s folyóiratokban közreadott novelláit gyűjti össze. Ez a könyv – hányatott s megpróbáltatásokban gazdag élete tapasztalásainak, felismeréseinek legélesebbre csiszolt tükre – irodalmukban szinte páratlan, tragikus víziót fest a világról, de ezt a vizionárius vallomást nem ideig-óráig divatozó, s nálunk legfeljebb illattalan másodvirágzásukat élő filozófiák hitelesítik, s teszik „korszerűvé”, hanem a valóság. Történetei a nyomorult külvárosokban, a dél-amerikai metropolisok slumjaiban, kocsmáiban, törvényt nem ismerő pampáin játszódnak, tehát a kapitalizmusnak azokon a színterein, ahol az ellentétek a legélesebbre fentek, s a legkönyörtelenebbül, mindig vérre menően csapnak össze. Hősei a lét alatt tengődők, a számon kívül maradtak, a kizsákmányoltak s a kizsákmányolók, akik a kapitalizmus farkastörvényeit korbáccsal írják hátukra. Remenyik gyűlöli ezt a világot, mely nem érdemes másra, mint a pusztulásra, de szeretettel ír azokról, akik ebben a puszta világban is elkötelezettjei maradnak az emberségnek, a szociális igazságnak: Carmelóról, az öreg telepesről, a bolgár kereskedőről, akik eszményeik és eszméik védelmében a haláltól sem riadnak vissza. Az értelmetlen haláltól, hisz Remenyik tudja, hogy az egyéni áldozat kevés a világ megváltáshoz, de mégis ők azok, akik Ady szavával „magvak a jövőre.”
Kalandok a témái, s kalandorok a szereplői Remenyik elbeszéléseinek: az sikerült neki, ami a legnagyobbaknak: egy társadalmi értelemben vett konkrét víziót olyan színesen, izgalmasan előadni, mely lebilincselőbb a krimik, a westernek izgalmánál.