A ​gyermekkori éveit festő Anyám meg a falum (1972) és a kamaszkor világát idéző A falutól a városig (1979) folytatásának szánta Gyergyai Albert emlékezéseinek harmadik kötetét, melynek A várostól a világig címet adta. A kötettervet még ő készítette el, de az anyagot összerendezetlen, nagyrészt kéziratos formában juttatta el a kiadóhoz, néhány héttel halála előtt. Az első ciklus (Emlékezések címmel) a pályakezdés, az Eötvös-kollégiumban töltött évek, a hadifogság ideje alatt a betegségének köszönhetően svájci tartózkodás tényeit-tapasztalatait eleveníti föl. A Találkozások ciklus híres és névtelen, számára mindenképpen jelentékeny emberekkel való ismeretségének novellisztikus megfigyeléseit rögzíti, a Városok pedig legkedvesebb külföldi barangolásainak helyszíneihez: Párizshoz, Genfhez, Zürichhez, Rouenhoz, Lausanne-hoz fűződő élményeit. A szöveggondozás nehézségei ellenére is végül olyan könyv állt össze a kéziratokból, amelyre joggal mondhatjuk: talán a legérdekesebb könyve Gyergyai Albertnek; mindenképpen a legszemélyesebb, legközvetlenebb. Az a művészethívő magatartás és szinte vallásos tisztelet, amivel ő az irodalom, a festészet alkotásai, jelenségei és művelői iránt viseltetett, itt nem a tanulmányok – bármily értő, mégiscsak személytelen – elemzéseinek révén nyilvánul meg, hanem az élet eleven közegében, egy tiszta, jóhiszemű, nemesen gondolkodó ember érzékelhető jelenlétében. Ez a közvetítés nem méltatlan a magas művészethez és a nagy alkotókhoz, mégis – fesztelen. Gyergyai Albert olyannak látszik e kötetből, mint amilyennek ismertük, s amilyennek munkássága is mutatja: az európai kultúra hivatott és tudós szerzetesének – de most közvetlen közelről láthatjuk annak, láthatjuk esendőségében is: s ez így mégiscsak hitelesebb.