ÁRKÖTÖTT

i

A szirének csábítása borító
Belehallgatok

A szirének csábítása

Chris Hayes New York Times bestsellerszerző, televíziós műsorvezető és podcast-házigazda. Erőteljes és széles látókörű elemzést ad könyvében arról, hogy a figyelemgazdaság elménk és szívünk elleni rohama hogyan alakította át politikánkat és társadalmi struktúránkat. Mindannyian érezzük a szétszórtságot, koncentrációnk romlását, hogy túl hosszú ideig - függőség határait súrolva - figyelünk értelmetlen dolgokra. Az utcán összefutunk a telefonjukat bámuló zombikkal, máskor mi magunk is azok vagyunk. Szánalommal figyelünk négy embert egy éttermi asztalnál, akik mind a mobiljukat bújják, miközben a mi zsebünk is rezeg. Valami teljesen megváltozott: az emberi történelem nagy részében a köz- és a magánszféra határai egyértelműek voltak, legalábbis elméletben. Most, ahogy a szerző írja: "Néhány technológiai cég segítségével gyakorlatilag egy évtized alatt lebontottuk ezt a határt." Hayes szerint egy korszakot meghatározó átalakulás közepén vagyunk: a figyelem egy árucikké vált erőforrás lett, amelyet kinyernek belőlünk, és amelytől egyre inkább elidegenedünk. Mert van egy töréspont. A szirének arra hivatottak, hogy ránk kényszerítsenek valamit, és most éjjel-nappal a hálószobáinkban és a konyhákban énekelnek hatalmas birodalmak, a történelem legértékesebb vállalatainak parancsait teljesítve, amelyek az emberi figyelem megkaparintására épülnek. A Szirének csábítása az a könyv, amelyre mindannyiunknak szüksége van, hogy visszaszerezzük az irányítást az életünk, a politikánk és a jövőnk felett.

További információk

Formátumok
VOIZ logó
Hogyan jutsz hozzá a megrendelésedhez?
1.
Töltsd le ingyenesen a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazást az okostelefonodra!
2.
Nyisd meg az alkalmazást, és írd be a VOIZ kódot a KÓDBEVÁLTÁS menüpont alatt. A VOIZ kódot itt, a DiBookon, a Profilom/Hangoskönyveim menüpontban találod a megvásárolt hangoskönyv mellett, valamint e-mailben is elküldtük neked.
3.
A megvásárolt hangoskönyveidet a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazásban, a KÖNYVEIM menüpont alatt bármikor meghallgathatod. További segítséget a DiBook GYIK-ban, a VOIZ honlapján és a VOIZ alkalmazásban találsz.

Ezekkel együtt is megveheted

A szirének csábítása borító

+

Bélabá és Zödön borító

+

Nyolcvan nap alatt a Föld körül borító
14 070 Ft

705 pont