Belehallgatok

A stratégia művészete

A katonai stratégia az üzleti stratégia bölcsője volt az évszázadok során. Napjaink kiszámíthatatlan üzleti környezete nagymértékben hasonlít Szun Ce, a Kr. e. 500 körül élet kínai filozófus-író-katona művében, A háború művészetében leírt hadviselés viszonyaihoz. A stratégia művészete Szun Ce tanításaira épülve mutat be egy olyan szemléletet, amely képessé tette a legnagyobb hadvezéreket és vállalati vezetőket arra, hogy felülkerekedjenek a káoszon és kiszámíthatatlan helyzetekben is győzedelmeskedjenek. Eligazítást nyújt a dinamikusan változó környezetben folyamatosan megújulásra és innovációra törekvő szervezetek és a csúcsteljesítményt célul kitűző csapatok számára, és való életből vett példái segítségével bepillantást enged napjaink legsikeresebb vezetőinek módszereibe. Dr. Porkoláb Imre ezredes 2018-ig a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozott, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot. Jelenleg a Nemzeti Fegyverzeti Igazgató kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese. A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán szakértője a gerillaharcnak és a terrorellenes hadviselésnek, az ehhez kapcsolódó vezetéselméletet, a V.U.C.A. környezetben sikeres változás menedzsmentet, illetve a szervezeti átalakítás innovatív módszereit és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja és rendszeresen publikál a témában. Első könyve Szolgálj, hogy vezethess címmel 2016-ban jelent meg.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

12 170 Ft

610 pont