"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elsõ novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elsõ sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a mûve, amelynek népszerûségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvetõ, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követõje volt, és «nyugatos» volt mûvészi szándékának mélyén is, a mûvészetrõl alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tûnõ és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtõ életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezsõ és Tóth Árpád költészetében érte el. A Régi ház révén vált ismertté és népszerûvé ez az egyáltalán nem népszerûségre született tehetség. Akkoriban, - gondolom igazságtalanul, - azt vetették a szemére, hogy könyve túlságosan hasonlít a Buddenbrooksra. Pedig a hasonlóság csak felületi, csak a témára vonatkozik, csak abból áll, hogy a Régi ház is a családregények tipusába tartozik és hogy õ is egy hanyatló patricius-család történetét mutatja be. De hangulatban, kifejezésben, tehát a lényeges dolgokban Tormay Cecile impresszionista, lírai színezetû szó- és hangulat-mûvészete semmi rokonságot nem mutat a fiatal Thomas Mann széles naturalizmusával. Az igazi mester, azt hiszem, Jens Peter Jacobsen lehetett. Jacobsenben van ennyi beteg szépség, halál-nosztalgia, pusztulás-zene a mondatok ritmikájában, a hasonlatok színezésében. A Régi ház pesti patriciusai a magyar irodalom legészakibb, legskandinávabb figurái. Akkor kor-áramlat volt ez a «szeptemtrionalizmus», ahogy az összehasonlító irodalomtörténet egy régebbi, de hasonló jelenséget nevez - mindenesetre Tormay Cecil volt a legérdekesebb magyar képviselõje. A patricius-világ eléggé ritka irodalmunkban, ahol elsõsorban a gyökeresebb nemesi és paraszti miliõ uralkodik, azután pedig a kispolgár naturalisztikus ábrázolásra alkalmas élete. Pedig a régi Pest patriciusok városa volt, csendes és elõkelõ - és Tormay Cecile a régi Pest legendáját kereste. De impresszionista módszere és hanyatlás-romantikája túlságosan elmosta a kontúrokat: a Régi ház, amelyet rajzol, állhatna bármely északi városban, ahol folyó van vagy esetleg tenger. A századközépi, a Krúdy-elõtti Pest legendája felé csak útmutatást adott, mûve még teljesítõre vár. Íróink Pestbõl általában csak azt szokták megragadni, ami modern vagy parvenü benne, ami aktuális és «világvárosi», Tormay Cecile elsõnek eszmélt rá, hogy meg kellene keresni a gyökereket, a történelmi Pestet." - Szerb Antal